2023.06.27.

New York városa is keresetet nyújtott be a Hyundai és a hozzá kötődő Kia dél-koreai autógyár ellen, azzal vádolva őket, hogy gondatlanul jártak el, és közveszélyt okoztak túl könnyen lopható járművek forgalmazásával.

2023.05.10.

Egy utcán parkoló autót lopott el, amivel rögtön balesetet is okozott egy férfi Szegeden - a nyomozók gyanúsítottként már ki is hallgatták.

2023.04.19.

Egy Alfa Romeot és egy Mercedest kerestek a külföldi hatóságok. Egyikre Tompánál, a másikra Jászszentlónál bukkantak a rendőrök, akik le is foglalták az értékes járműveket.

2023.04.11.

Egy, az olasz hatóságok által körözött személyautót foglaltak le a Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

2023.03.27.

Elloptak egy régi CLS-t Budapesten. Amikor másnap megtalálták, már más rendszám volt rajta, benne pedig több forgalmi engedélyt, céges bélyegzőket, valamint egy hamvakat tartalmazó urnát találtak a rendőrök. A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.

2023.03.08.

A tiszabecsi közúti határátkelőhelyen jelentkezett belépésre egy ukrán állampolgár az által vezetett ukrán honosságú személygépkocsival 2023. március 4-én.

2023.02.27.

A 17 éves fiatal elkötött egy autót Fülöpön, majd alaposan összetörte. A hajdúhadházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

2023.02.24.

Vádat emelt az ügyészség két autótolvajjal és három autóbontással foglalkozó férfival szemben: előbbiek autószállító járművel tizenkét elhagyatott vagy műszaki hibás személygépkocsit loptak el Budapestről és más városokból 2020 februárja és májusa között, utóbbiak pedig megvásárolták azokat,...

2023.02.03.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya jármű önkényes elvétele bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást egy gyöngyöspatai lakos ellen, aki január 29-én az esti órákban egy helyi telepről elvitt egy nyitott állapotban ott parkoló terepjárót, amiben az indítókulcs is benne volt....

2022.12.12.

Vádat emelt a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség egy 31 éves férfi ellen, aki egy platós kisteherautóval több parkoló gépkocsit ellopott Budapesten - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....