2026.08.13.

A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene sokszínű világát hozta el a Balaton-felvidékre. Az esemény egyik főtámogatójaként a BMW Group Magyarország a fesztiválon mutatta be először a nagyközönségnek a BMW X5 új generációját.

2026.07.06.

A BMW Group bejelentette, hogy befejezte a dél-karolinai üzeméhez kapcsolódó, 1,7 milliárd dollár értékű beruházását. Az Egyesült Államok melletti elkötelezettségét szimbolizáló mérföldkövet a vállalatcsoport spartanburgi gyárában megrendezett „Home of X” eseményen ünnepelte meg.

2026.06.30.

A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5 60 xDrive akár 845 km-t is megtehet két töltés között.

2026.06.18.

Minden korábbinál szélesebb lesz a portfólió, a BMW X5 most először ötféle hajtáslánc-technológiával válik elérhetővé.

2025.09.07.

A BMW hivatalosan bejelentette, hogy az ötödik generációs X5 szabadidő-autó 2028-ban debütál, öt különböző hajtáslánccal lesz elérhető, és lesz köztük hidrogén üzemanyagcellás is.

2024.07.23.

Mesés összeget, 1,9 millió dollárt  (átszámítva 660 millió forint) kapott kártérítés gyanánt egy BMW-tulajdonos, akinek az autó önműködő ajtaja leszakította hüvelykujjának ujjpercét.

2024.01.27.

Ráncfelvarrása után sem lett kevésbé szerethető mindenes a BMW X5, amit valószínűleg magam is ugyanilyen formában rendelnék, ha tehetném.

2023.02.22.

A BMW M GmbH menetteljesítmény, megjelenés és digitalizáció terén egyaránt magasabb fokozatba kapcsolja a nagyteljesítményű luxusszegmensben elérhető Sports Activity Vehicle és Sports Activity Coupé modellpárosát.

2023.02.08.

A BMW X5 és X6 átfogó frissítésen esett át: innovatív dizájnmegoldások, új erőforrások csúcstechnológiás plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával és mild-hibrid technológiával, intuitív felhasználói élmény.

2021.08.21.

A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött kocsit foglaltak le a Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen – írta a police.hu.

 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....