2015.10.17.

Első alkalommal rendeztek magyar-német szakképzési konferenciát a győri Audi Hungaria Motor Kft. és a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamara szervezésében. A rendezvényt a kormány is támogatta, képviseletében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tartott előadást a Győrben megrendezett...

2015.08.23.

A kormány kiemelt célja, hogy a felsőoktatási képzést közelebb hozza a munkaerőpiac elvárásaihoz. Ennek jegyében német mintára bevezették a duális képzést, amelyben négyszáz cég, 21 egyetem és ezer hallgató vesz részt. Aki ilyen képzésben vesz részt, a diploma megszerzése után már tudja, hogyan...

2015.06.30.

Százöt végzős szakmunkástanuló tett sikeres vizsgát a duális képzés keretein belül az Audi Hungaria Motor Kft.-nél, s kezdi meg a munkát a vállalatnál. Tizenegy szakma legjobbjait külön is köszöntötték, akiknek dr. Knáb Erzsébet, a győri Audi személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója és...

2015.04.01.

A hallgatói jelentkezések részben már lezárultak, és az eddigi adatok alapján több egyetemen többszörös a túljelentkezés a meghirdetett duális képzésre; a Kecskeméti Főiskolán – a Mercedes gyárának is köszönhetően – 67 helyre 800 hallgató, Szombathelyen pedig a rendelkezésre álló 50 helyre 240...

2015.02.26.

A győri Audi Hungaria Motor Kft. továbbra is nagy hangsúlyt fektet a fiatal tehetségek szakképzésére. Ennek jegyében csütörtökön délben a vállalat oktatóközpontja egy új tanműhellyel bővült.

2015.02.15.

Duális képzésre vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá a közelmúltban a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. a Budapesti Gazdasági Főiskolával és a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karával.

2015.01.10.

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a meghirdetett ötven helyre négy és félszeres a túljelentkezés - mondta Németh István, a Nyugat-...

2014.09.24.

Orbán Viktor szerint a duális képzésnek megvannak a hagyományai Magyarországon, ezért középiskolai szinten "fel tudjuk építeni" ezt a képzési formát; "a nagy kérdés az", hogy végig lehet-e vinni ezt a felsőoktatásban is.

2014.07.05.

Ünnepélyesen zárul az Audi Hungaria Motor Kft. idei szakképzési éve: 130 végzős szakmunkástanuló kezdi meg karrierjét a motor- és járműgyártónál, közülük a vállalat kitüntette a tizenegy oktatott szakma legjobbjait. Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója...

2014.06.27.

Egy uniós projekt keretében közel 500 millió Ft-ot fordíthatnak a Kecskeméti Főiskola és konzorciumi partnerei a duális képzés kecskeméti modelljének továbbfejlesztésére.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....