2019.10.09.

Négy új elektromos töltőállomást nyitott meg Szolnokon az E.ON, ebből kettőt a helyi önkormányzattal együttműködésben, egyet a Coop áruházzal, egyet pedig az ALDI-val közösen valósítottak meg. Az energiacég az állomások telepítésével az elektromos autózásra ösztönzi a város lakóit....

2019.10.04.

Egy hónappal ezelőtt mutatták be a Porsche első tisztán elektromos sportautóját, a Taycant. Stuttgart-Zuffenhausenben egy vadonatúj csarnokot helyeztek üzembe a gyártáshoz, ahol jóval a tervezett felett jár az új állások száma – írja az automobilwoche.de

 

2019.09.28.

Magyarország egyik legfontosabb húzóágazata a járműipar, ezen belül különösen fontos az elektromobilitási szektor erősítése, ugyanis ez a magyar gazdaság versenyképességének egyik záloga – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombaton...

2019.09.27.

A teljesen új, elektromos modell a márka új generációs választékának harmadik képviselője lesz. Fejlesztésekor szem előtt tartották a Mazda embercentrikus építési filozófiáját, valamint az elektromos hajtásból származó előnyöket, hogy teljesítményét gondtalanul és teljes szívéből élvezhesse a...

2019.09.18.

Jön a török elektromos autó. Az ipari miniszter szerint a prototípust már az év végén bemutatják – írja az automobilwoche.de

2019.09.14.

Elektromos gördeszkák, e-rollerek, villanyrollerek (segway), elektromos egykerekűek (airwheel), siklódeszkák (hoverboard) – számtalan új közlekedési eszköz jelent meg az elmúlt években az utakon, melyek nem csak infrastrukturális, de biztonsági és szabályozási kihívásokat is támasztanak...

2019.09.06.

Tíz európai ország 24 óra alatt: az Audi e-tron (kombinált elektromosáram fogyasztás kWh/100 km: 26,4 – 22,9 (WLTP ciklus szerint); 24,6 – 23,7 (NEDC ciklus szerint), CO2 kibocsátás g/km: 0 (kombinált)) figyelemreméltó módon mutatta be nagy hatótávját. Augusztus 20-án kilenc újságíró...

2019.09.06.

A legtöbb köztéri elektromos töltővel rendelkező német városok listáját Hamburg vezeti, a tartományok között viszont Bajorország áll a legjobban – írja az automobilwoche.de

 

2019.08.31.

Augusztus végén csatlakozott a repülőtér kiszolgáló flottájához az az elektromos autóbusz, amelyet a földi kiszolgáló cégek használnak – egyelőre egy tesztidőszak keretében – az utasok szállítására a repülőgépek és a terminál között. 

2019.08.23.

ACUPRA Concept, a márka első teljesen elektromos közúti járműve, mely céltudatos formatervével valódi teljesítmény-érzetet teremt, és merészen mutatja be a személyi mobilitás jövőjét.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
Húsz éve még nem sikerült a kínai partra szállás, az importautók elleni fellépésben napjainkban....
2026.09.06
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Nem élünk mi túl veszélyesen? ..
2026.09.06
Egy Kelet-Stájerországban balesetet szenvedett motorost csak tizenegy óra után találtak meg. A 63....
2026.09.06
A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a....
2026.09.06
Jelentősen felfutott a tavaly a kínai autók értékesítése, 2025-ben összesen 8115 kínai jármű talált....
2026.09.06
Elnyerte a legmagasabb, ötcsillagos Euro NCAP biztonsági minősítést az új Leapmotor B05. ..
2026.09.06
Újabb CAF-villamossal gyarapodott a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 41. jármű. ..
2026.09.06
A VIII. kerületben, a Golgota térnél történt a baleset – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.09.06
Az 1200 négyzetméteres standon az új Trafic Van E-Tech lesz a főszereplő. ..
2026.09.06
Magyarországon is bevezethetik az átlagsebesség-mérést az utakon, ezért Tóbiás és Balambér....