2017.06.10.

Az Automotive News információi szerint a kaliforniai technológiai óriás – Project Titan névre hallgató projektje keretében – az eddigi három mellett további önvezető járművek közúti tesztelésére kapott engedélyt. A hírek szerint az Apple által végzett tesztek platformja továbbra is a hibrid...

2017.03.12.

Nagy-Britanniában is egyre nagyobb az érdeklődés az autonóm járművek iránt, de a legújabb felmérés szerint a britek mégis a hagyományos gyártók, pl. Ford vagy Audi járműveit részesítenék előnyben a számítástechnikai óriások, pl. Apple vagy a Google autóival szemben egy esetleges jövőbeni...

2017.02.16.

A Ford Motor Company bejelentette, hogy következő öt év során 1 milliárd dollárt ruház be a mesterséges intelligenciára szakosodott Argo AI vállalatba; az együttműködés célja egy virtuális autóvezető rendszer kifejlesztése a Ford 2021-ben érkező önvezető autójához. A tervek szerint a technológia...

2016.12.22.

Egyszerűbben tervezhető a Google Térképen a vasúti utazás, számos vonat viszonylatjelzéssel, számmal és külön színnel jelenik meg a globálisan elterjedt utazástervezőben - közölte a MÁV-csoport csütörtökön az MTI-vel.

2016.12.10.

Nyolc kilogrammot veszített a tömegéből, ugyanakkor megnyerte az Audi e-tron energiáját. Az Audi lunar quattro átfogó tesztjeit követően a holdjáró készen áll a létező legnehezebb terep, a Hold felfedezésére.

2016.11.17.

- A digitalizáció és az internet-gazdaság alapjaiban változtatja meg a gyártási rendszereket, a kelet-közép-európai régió országai közötti együttműködés a digitális gazdasági fejlődés területén különösen eredményes lehet - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter a Budapesten rendezett...

2016.02.10.

- A jogelmélet alapján a számítógépet is járművezetőnek lehet tekinteni az önállóan navigáló járművekben, az érvényes szabályozási keretek között azonban ezt a gyakorlatban nem lehet megtenni - tájékoztatta az amerikai közlekedési felügyelet, az NHTSA (National Highway Traffic Safety...

2015.12.24.

Már javában folynak a tárgyalások a két óriáscég vezetői között, a bejelentés hamarosan megtörténhet.

2015.11.13.

Megállított egy kaliforniai rendőr egy Google-robotautót, mert az túl lassan haladt. A "tettes" az internetóriás egyik vezető nélküli kocsija volt - tudósított a The Daily Telegraph.

2015.08.28.

Súlyosan károsodtak a kamerák, letörtek a tükrök, az ablaktörlők, behorpadt a motorháztető a Google autóján, amely a Tomatina nevű világhírű spanyolországi paradicsomcsatáról készített felvételeket - közölte a cég csütörtökön.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....
2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....