A Hyundai Motor bejelentette, hogy 2016 januárjától a Lamborghini egykori formatervezési és márkaigazgatója, Manfred Fitzgerald áll a Genesis márka élén.
Az Aventador LP 750-4 SuperVeloce nyitott változatából cask 500 fog készülni.
Az Audihoz tartozó olasz sportautógyártó megerősítette, hogy 2018-ban kezdi el gyártani az Urus tanulmány szériaváltozatát Olaszországban.
Az olasz kormány állítólag megállapodott az autógyártóval, hogy a sportkocsikhoz hasonlóan az új szabadidő-autót is Olaszországban gyártsák.
Összeroncsolódott egy Lamborghini és egy Ferrari is összetört a hétvégén Pekingben, miután sofőrjeiket vélhetően megihlette a Halálos iramban című amerikai film amatőr gyorsulási versenye - számolt be a súlyos anyagi károkkal végződött, két húsz év körüli fiatalember közötti utcai versenyről a...
Letöltendő börtönbüntetés kiszabását kezdeményezte a Kaposvári Járási Ügyészség az M7-esen Lamborghinivel száguldozó férfi ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
Az idei Párizsi Autószalon egyik legnagyobb várakozással övezett bemutatkozó autója az új Lamborghini lesz.
Az idei genfi kiállításon debütáló Huracán (610 LE) ütősebb megjelenése és nagyobb teljesítménye ellenére nem rendelkezik azzal, amivel a leköszönő Gallardo (570 LE) igen.
Az újdelhi Le Meridien luxushotel alkalmazottja nem tudott megállni a Gallardó Spyderrel, miután elsodort egy autót, a falnak ütközött.
A 2004 óta használt Gallardókat az új Huracánra cserélik, hogy a bűnözőknek ismét esélyük se legyen a menekülésre.