2019.01.17.

Egy amerikai tuningműhely rájött, mivel tehetné még izgalmasabbá a Lexus jelenlegi F-modelljeit. Az ötliteres szívómotorra kompresszort illesztenek – az eredmény önmagáért beszél, pontosabban üvölt.

2019.01.12.

Január 8-án mutatkozott be, és tavasszal már szolgálatba is áll a Lexus negyedik generációs technológiákat alkalmazó autonóm kísérleti járműve. Sokkal okosabb, mint közvetlen elődje volt, és ezt részben a nagyfeszültségű hibrid rendszernek köszönheti.

2019.01.07.

A Lexus öntöltő hibrid elektromos rendszere intelligensen kombinálja a benzin- és az elektromotor erejét, aminek köszönhetően gyártó vadonatúj crossovere, az UX 250h akár a menetidő 50-70 százalékában is képes tisztán elektromos hajtással haladni, anélkül, hogy hálózatról töltenénk. Az UX kis...

2018.12.30.

Minden eddiginél erősebb és sportosabb utcai kupét készül utcára engedni a Lexus. Ha az RC F Track Edition nem is lesz olyan exkluzív, mint az LFA volt, menetdinamika terén nem sokkal marad el mögötte.

2018.12.28.

A magyarországi márkakereskedésekbe tavasszal érkező vadonatúj Lexus UX felrúgja a megszokásokat. Az ajtózáródás luxusautós hangzásának kialakításában idegtudósok segítettek, míg az ‘Omotenashi’, a hagyományos japán vendéglátás szellemében az ablaktörlő leáll, hogy ne fröcskölje le a ki- vagy...

2018.12.27.

Küszöbön a Lexus paradigmaváltása: a Reuters értesülései szerint elképzelhető, hogy bizonyos helyi piacra szánt modelljeit Kínában fogja gyártani a márka.

2018.12.17.

A Lexus ultra high-tech üzemeiben kézműves takumi mesterek felügyelete alatt készülnek a luxusautók. Ugyanakkor nemcsak autók, remek gondolatok is születnek: például az anyagok újragondolásáról és gyártásuk új módszereiről, vagy éppen a kocsik megalkotásáról és teszteléséről olyan módszerekkel,...

2018.12.12.

Az új Lexus ES elnyerte az Euro NCAP 2018 “Nagy családi autók” továbbá a “Hibrid és elektromos autók” első díját is.

2018.12.10.

A Lexus októberben, Párizsban leplezte le a hibrid elektromos motorral szerelt Lexus RC legújabb generációját, januárban pedig már érkezik a modell brutális teljesítményváltozata, az RC F. A sportautót a Detroiti Autószalonon láthatjuk majd először, egy sokat sejtető teaser fotó azonban már...

2018.12.06.

Érdekes kettősség figyelhető meg az autók fejlesztésében. Az egyre szigorodó emissziós normáknak köszönhetően a motortervezés során ma a fő trend a lökettérfogat és a hengerszám csökkentése. A downsizing mellett ugyanakkor tetten érhető az autók...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
Egy vérbeli terepjáró puhított változataként érkezik az Egyesült Királyságba a BYD új modellje, ami....
2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....