2018.12.10.

- Fennakadásokat okozott Németországban a közúti és a vasúti közlekedésben a vasutasok szakszervezetének hétfő reggeli sztrájkja. A 9 órakor véget ért négyórás figyelmeztető sztrájk után fokozatosan áll helyre a menetrend, és egész nap késésekre és járatkimaradásokra kell számítani - közölte a...

2018.12.07.

Az emberi butaságnak nincsenek határai. Baleset miatt dugó keletkezett az autópályán. Egy női autóvezető azonban úgy döntött, elgyalogol a legközelebbi benzinkútra és iszik egy kávét. Hiába oszlott fel a torlódás, a hátra hagyott autó újabb dugót okozott.

 

2018.12.04.

Zsíros fogással büszkélkedhetnek a düsseldorfi repülőtér vámosai, egy táskában 870 ezer euróra bukkantak – írja a bild.de

2018.11.21.

Egy óráig sem melegedhetett a jogosítvány egy fiatal német úrvezető zsebében: 49 perccel a kiadása után bevonták az okmányt. A tizennyolc éves fiút az észak-rajna-vesztfáliai Hemerben állították meg, 49 perccel a friss jogosítvány átvétele után.

2018.11.21.

- A németek ragaszkodnak autóikhoz, a környezetkímélő eszközök használatának ösztönzése csak a járműállomány növekményében jelentkezett - állapítja meg a német szövetségi közlekedési minisztériumnak a lakosság közlekedési szokásairól összeállított tanulmánya.

2018.11.20.

Egy kilenc éves fiú ötven autós életét keserítette meg, járművüket egy éles tárggyal összekarcolta. A kár horribilis nagyságú.

2018.11.18.

Egy bírósági döntés értelmében jövőre újabb két német városból tiltják ki részben a régebbi dízelautókat, hogy ezzel is csökkentsék a légszennyezettség mértékét.

2018.11.17.

Története legnagyobb szabású átszervezéséről döntött a Volkswagen-csoport (VW), a német járműipari társaság pénteken ismertetett tervei szerint a következő öt évben 44 milliárd eurót (14 300 milliárd forint) fordít az elektromobilitásra, az autonóm - önjáró - vezetési technológiákra, a...

2018.10.25.

A városi behajtási tilalom elrendelésének az elkerülése érdekében a koros dízelautók műszaki átalakítására tett erőfeszítéseik...

2018.10.24.

A jövő év elejétől már életbe léphetnek a korosabb dízeljárművek környezetvédelmi célú műszaki átalakításának jogi és műszaki keretfeltételeit rögzítő törvények a német kormány szándéka szerint.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....