A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták az 58 éves férfit.
Eloszlatták a félreértéseket egy Facebook-bejegyzésben.
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök egy román sofőrrel szemben intézkedtek túlsúlyos járművel való közlekedés miatt.
A jármű vezetőjével szemben közúti veszélyeztetés miatt indult eljárás, jogosítványát elvették.
A debreceni járőrök tetten érték őket. Egy 24 éves és egy 27 éves férfit gyanúsítottként hallgattak ki, harmadik társuk, Hamza Dániel ellen pedig körözést adtak ki a nyomozók.
Két napon át ellenőrizték a fővárosban a buszsávok jogszerű használatát.
A ködös időben történő közlekedés nagyobb odafigyelést igényel, a legrosszabb vezetési körülmények egyike.
A felvétel szerint a sofőr életveszélyesen előzött meg egy autóbuszt, a rendőrség azonosította a járművet.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Tolna megyei rendőrök ezúttal a 6-os számú főút dunaföldvári szakaszán ellenőrizték a járművek sebességét.