rendőrség

Késsel fenyegetőzött egy teherautó sofőrje, a rendőrök lekapcsolták

2021.03.06.

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták az 58 éves férfit.

Egy Csongrád-Csanád megyei lakos március 5-én, pénteken délután a 8-as számú főúton, Várpalota irányából közlekedett tehergépkocsijával Veszprém felé. Haladása során közlekedési konfliktusba keveredett egy másik tehergépjármű vezetőjével. Ezután mindkét gépkocsi megállt az út mellett, és a két sofőr próbálta egymás között rendezni a nézeteltérést.

Ennek során az 58 éves férfi egy kést rántott elő, majd fenyegetőzve a sértett felé többször szúró mozdulatokat tett. Ezt követően visszaült a járműbe, majd a rendőrök nem sokkal később Veszprém külterületén állították meg. Az elkövetőt előállították, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.06
A győri Széchenyi István Egyetem több mint harminc hallgatója vett részt azon a nemzetközi rövid....
2026.04.06
A Q7-es egy fogalom, hiszen ez a legnagyobb Audi, egy igazi szelíd bálna, és hamar igen népszerű....
2026.04.06
Bernie Moreno republikánus szenátor „rákfenének” nevezte a kínai autókat, és teljes tilalom....
2026.04.06
Vasárnap reggel két fiatal szlovák férfit gázolt el egy regionális vonat az Ausztria középső részén....
2026.04.06
 A Porsche Design megünnepelte új óramanufaktúrájának hivatalos megnyitását a svájci Grenchenben,....
2026.04.06
A Magyar Suzuki Zrt. új szintre emeli az ügyfélélményt az értékesítés utáni szolgáltatások terén:....
2026.04.06
A Lexus a kezdetek óta támogatja a kultúra és a művészet világát, többek között a Lexus Design....
2026.04.06
A Samsung SDI Hungary (SDIHU) megrendezte idei első, a jövő akkumulátortechnológiáira fókuszáló....
2026.04.06
A Magnus Aircraft Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködése újabb meghatározó mérföldkőhöz érkezett....
2026.04.06
Végre egy hiteles jelenség, ami tart valahonnan valahová. Van miből merítenie és mer karakter lenni....