2018.03.22.

Eddigi legjobb eredményét érte el a SEAT 2017-ben. Tavaly 24,8 százalékkal tudta növelni üzemi eredményét, mely elérte a 191 millió eurót; (ez 2016-ban 153 millió euró volt).

2018.03.15.

A SEAT Ibiza folytatta idei sikeres szereplését a 2018-as autós díjaknál, mert "Az Év autója 2018" szavazáson a legjobb két autó egyikévé választották. A 23 országot képviselő 60 újságíróból álló "Év autója zsűri" az ezüstérmes helyre hozta be a SEAT Ibizát. Ennek során elsősorban a kis...

2018.03.07.
A SEAT értékesítési eredményei továbbra is kétszámjegyű növekedést mutatnak. Februárban a vállalat sikeresen tartotta fenn az év elején tapasztalt erős növekedést, és a 39 000 kiszállított autóval 25,9 %-kal magasabb  értékesítési számokat ért el, mint  2017 azonos hónapjában. Éves...
2018.03.03.

Néhány nappal a Genfi Autókiállítás megnyitása előtt Luca de Meo, a SEAT elnöke video konferencián ismertette a SEAT és a CUPRA márkák újdonságait.

2018.03.02.

- A SEAT idén is részt vesz a  4FYN, azaz „4 év múlva” elnevezésű rendezvényen, a vállalkozók és a tech-startup-ok  nemzetközi találkozóján.  Amint az a legutóbbi ilyen rendezvényen  is történt, a  SEAT  saját bemutató teret alakított ki, ahol a hálózatépítésre és a magasan képzett...

2018.02.24.

A SEAT bejelentette a CUPRA, a saját identitással rendelkező márka indulását. A bejelentésre február 22-én Barcelonában egy külön erről szóló rendezvényen került sor, ahol egyidejűleg leleplezték az új márka első modelljét, a CUPRA Atecát. 

2018.02.22.

SEAT Tarraco - ez lesz a neve a márka harmadik szabadidő autójának. 134 ország 146 124 szavazója vett részt a #SEATseekingName szavazáson, melyen a Tarraco név lett a befutó.

2018.02.21.

A Seat Ateca az utóbbi évek legjobban sikerült kompakt szabadidő-autója. Kipróbáltuk, milyen a benzines csúcsmodell.

2018.02.17.

A legnagyobb létszámú hazai quattro flotta tesztvezetését biztosította február elején a Porsche Hungária Eplényben - 20 modell közül választhatott a nagyérdemű. És volt egy ráadás is, igaz, csak a jobb egyben.

2018.02.17.

Az új, földgázzal működő változat üzemeltetése olcsóbb és környezetkímélőbb, mint a vele összevethető dízel- vagy benzinüzemű, illetve nem hálózatról tölthető (plug-in) hibrid gépkocsiké.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.19
A Concorso d'Eleganza Villa d'Este-n mutatja be a BMW Motorrad a Vision K18-at. ..
2026.05.19
Jó hangulatú háromnapos sajtóklubot rendezett május elején az idén 35 éves a Magyar Suzuki Zrt.,....
2026.05.19
Átvette a légitársaság a kétszázadik Airbus A321neo repülőgépét, egy ultrahosszú távot lerepülni....
2026.05.19
Röppent a közel félmilliós bírság. ..
2026.05.19
Az M7-esen történt eset jól szemlélteti, mekkora holttérrel kell megküzdenie egy kamion sofőrjének....
2026.05.19
Miközben az európai autóipar egyszerre küzd a gyenge kereslettel....
2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....