SEAT

Bevetik Zengőék a 350 lóerős TCR-eket

2018.04.27.

Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a Genfi Autószalon SEAT standján bemutatkozott az új CUPRA márka és versenyautó, de a Zengő Motorsport két CUPRA TCR versenyautót is bevet április 27-29-én a Hungaroringen a FIA Túraautó-világkupa (WTCR) futamain.

A Zengő Motorsport CUPRA TCR versenyautóit két fiatal versenyző, a 23 éves Nagy Norbert, és a 22 éves Szabó Zsolt Dávid fogja vezetni a túraautó-világbajnokság (WTCC) és a TCR International fúziójából született új sorozat, a három kontinenst érintő, tízfutamos WTCR magyarországi futamán. A CUPRA versenyautók annyira újak, hogy mindössze 500 versenykilométer van bennük, hiszen csak a WTCR idei első, marokkói futamán vettek részt. A CUPRA TCR teljesen megújult külsővel és számos műszaki újdonsággal jelent meg, kétliteres TSI motorjának 350 lóerős teljesítményét szekvenciális váltó továbbítja az első kerekekre.

„A Zengő Motorsportnak nagyon fontos a fiatal tehetségek támogatása. Michelisz Norbert is itt kezdte a pályafutását, mégpedig SEAT-tal, és én személy szerint nagyon büszke vagyok arra, hogy a SEAT új márkájával, a CUPRÁval versenyezhetünk” – mondta el Zengő Zoltán.

Nagy Norbert 2008. június 13-án a Hungaroringen indult első túraautós versenyén, ahol megszerezte az abszolút negyedik helyet. Szabó Zsolt Dávid tavaly az ETCC-ben versenyzett, és már második versenyén, a Hungaroringen pole-pozícióból indulva lett második, míg Portugáliában megszerezte élete első futamgyőzelmét is. Michelisz Norbert 2015-ös sikere óta ez volt az első olyan alkalom, amikor a Zengő Motorsport pilótája állhatott a dobogó legfelső fokán.

A SEAT márka és a Zengő Motorsport együttműködése 2003-ban kezdődött az AdRenaline Racing Team megalakulásával. A csapat Zengő Zoltánt indította az első generációs SEAT Leon Supercopa versenyautóval, mielőtt a versenyző-csapatfőnököt megválasztották az MNASZ Autós Gyorsasági Szakágának vezetőjévé. Ezt követően 2009-ben Michelisz Norbert megnyerte a SEAT Leon Eurocup sorozatot, 2010-ben pedig Wéber Gábor megismételte az Európa-bajnoki győzelmet. A WTCR versenyhétvégén hasonlóan jó eredményeket remél a Zengő Motorsport a két fiatal versenyző szereplésétől.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....