2017.03.09.

A vadonatúj Jeep Compass a mai napon, a Genfi Autószalonon mutatkozik be az EMEA piacokon; a modell legendás, kategóriaelső terepképességeket, modern és hamisítatlan Jeep formatervet, kiemelkedő közúti alkalmasságot, a nyitott tetős autózás élményét, valamint fejlett, felhasználóbarát...

2017.02.24.

A Stelvio után másik két SUV is érkezik az Alfa Romeóhoz 2018-ban és 2019-ben - jelentette be Baloccóban Sergio Marchionne.

2017.02.17.

- Jövőre már ismét nyereséges lesz az Aston Martin sportautógyártó - ígérte a cég vezérigazgatója. Andy Palmer a torontói nemzetközi autóvásáron azt mondta, hogy a most még veszteséges vállalat több új modell megjelenésével tervezi növelni bevételeit.

2017.02.11.

A Qashqai egy évtizednyi sikert ünnepelhet a crossover szegmensben, így januárban és februárban a Nissan a 10-es számra koncentrált. A márka most egy új videóval emlékezik meg az évfordulóról, amelyben más, a Qashqai európai piacvezető szerepéhez hozzájáruló számokat is felfed.

2017.02.03.

– A millenáris nemzedékben erős a társadalmi felelősségtudat, emellett pedig vonzónak találják a javak és szolgáltatások bérleti és megosztási konstrukcióit – vagyis egészen másfélék a fogyasztási szokásaik, mint az idősebb generációké. Mindez alapjaiban változtatja meg a vállalatok - köztük az...

2017.01.26.

A Mitsubishi Motros a közelgő Genfi Autószalon mutatja be a SUV palettájának legújabb tagját

2017.01.14.

Az Il Sole 24 Ore olasz napilap szerint az Alfa Romeo már beütemezte a Maserati mirafiori üzemében a következő, nagyobb SUV gyártást. És jön a 166 utód is.

2017.01.11.

Generációról generációra egyre nagyobb sikert hoz a Kiának a Sportage, és mivel a siker mögött egy szemmel látható és kézzel tapintható fejlődés áll, a tulajdonosok már-már egy magasabb kasztba tartoznak a birtoklása által, a konkurensek meg csak szívják a fogukat. Tesztünkben a legerősebb...

2016.12.03.

A patinás brit márka forgalomban történő teszteken készült fotókat tett közzé az első, még fejlesztés alatt álló szabadidő-autójáról.

2016.12.01.

A Nissan márka sztárja, az X-Trail crossover immár új, nagyobb teljesítményű erős dízel motorral is kapható. A 2.0 literes autó már most megrendelhető, és az új év elejére vállalják a leszállítást is.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.19
Számjelzése mint egy Boeing óriásgépé, és akkora földeket művelt, mint egy repülőtéri felszálló....
2026.07.19
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:Autostoppos régen és ma. ..
2026.07.19
A finn végig dominált az Észt-ralin, amely a Finn-rali főpróbájának számít. A második helyen a....
2026.07.19
Rendkívül erős piaci rajtot vett a BYD új zászlóshajója, a Seal 08. Harminc órával a hivatalos....
2026.07.19
A Mercedes 19 éves olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps....
2026.07.19
Vannak motorok, amelyek egyszerűen elvisznek A pontból B-be. Aztán vannak olyanok, amelyek miatt a....
2026.07.19
A Flórián téri felüljárók felújításán az elmúlt hetekben is folyamatosan dolgoztak a kivitelezést....
2026.07.19
Goodwoodban már mozgás közben is meg lehetett tekinteni az elektromos LFA szupersportautót. ..
2026.07.19
Akciófilmbe illő jelentek után mindkét autó a kerítést kiszakítva állt meg. ..
2026.07.19
A sportautók az utolsó színes szeglete annak a piacnak, amelyen már egyértelműen a szürke és a....