autóipar

A ŠKODA AUTO megkezdte az új kompakt a Karoq gyártását Kvasinyban

2017.08.03.

Július 26-án legördült az első ŠKODA Karoq a Csehországban található Kvasiny üzemének gyártósoráról

Az új kompakt SUV nagyszerűen egyesíti a márkára jellemző érzelemgazdag és dinamikus formavilágot, a kiemelkedő helykínálatot, a legújabb vezetői segédrendszereket és az igazán hatékony erőforrásokat. A nagy hagyományokkal rendelkező cseh autógyártó első kompakt SUV modellje októbertől lesz elérhető az ügyfelek számára.

„Az új ŠKODA Karoq modell sorozatgyártásának elindulása fontos mérföldkő az egész vállalat számára és kiemelten igaz ez a Kvasinyban dolgozó kollégáinkra.” – nyilatkozta Michael Oeljeklaus, a ŠKODA igazgatótanácsának a termelés és logisztika területéért felelős tagja. „Az elmúlt hónapokban a teljes csapat új SUV modellünk gyártásindításának előkészítésén fáradozott” – tette hozzá Oeljeklaus.

Kvasiny egyike a ŠKODA három gyártási helyszínének a Cseh Köztársaságban. Az üzem jelenleg mintegy 8000 dolgozót foglalkoztat, ezzel Hradec Králové régiójának egyik legnagyobb ipari munkáltatója. A létesítmény az utóbbi években nagyszabású modernizáláson és bővítésen esett át. Egyedül 2015. óta közel 11 milliárd cseh koronát fordított a ŠKODA AUTO az SUV gyártási helyszín fejlesztésére. Az elkövetkező években a gyártási kapacitás jelentősen bővül és elérheti a 295 000 járművet évente.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....