2015.12.29.

A Gyöngyöshalászon megvalósuló ipari telephely létesítésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról hozott rendeletet a kormány, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.

2015.11.20.

Gumiipari szakmérnöki képzést tervez a Miskolci Egyetem az Apollo Tyres Hungary támogatásával.

2015.10.16.

Még éppen csak látszanak az Apollo Tyres újonnan épülő gyárának alapjai, a cég már Magyarországon is hűen képviseli anyavállalatának alapvető értékeit. Ezekkel összhangban, az Apollo Tyres ’Care for Society’ programjának keretében a cég olyan kezdeményezésbe fogott, amely a helyi közösséget...

2015.10.06.

Indiába és Hollandiába indultak a hétvégén azok a technikusok, akikkel az Apollo Tyres Hungary nyár elején kötött munkaszerződést. A július óta tartó elméleti tréning lezárása után egy 2 és fél hónapos gyakorlat vár a nemzetközi abroncsgyártó első 70 munkatársára a cég Chennai-ban és Enschedében...

2015.08.26.

Az Apollo Tyres sikeresen zárta a Magyarországon épülő gyárának 300 millió eurós finanszírozásról szóló tárgyalásokat, a teljes beruházás összege 475 millió euró lesz

2015.07.01.

Az Apollo Tyres elindítja a 70 frissen végzett technikus képzését, akikkel az év elején kötött ösztöndíjszerződést. Ők ma kezdik meg Gyöngyösön az elméleti képzést, amelyet ősszel az Apollo Tyres indiai és hollandiai gyárában eltöltött 10 hetes gyakorlat követ majd.

2015.04.12.

– A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár közlése szerint mintegy 600 millió forint szakképzési támogatást kap a Gyöngyöshalászon gumigyárat építő Apollo Tyres.

2015.04.10.

A 146 milliárd forintos befektetéssel épülő gumigyár alapkőletételén a partnerségről, a kölcsönös tiszteletről és a biztató jövőképről szóltak röviden a beszédek. A cég vezetői továbbá elmondták, hogy stratégiájuk fontos része a magyarországi építkezés, hiszen az itteni termelés indulásával az...

2015.03.31.

Több mint 6700 új munkahely létrejöttéhez járul hozzá és mintegy 584 milliárd forintot tesz ki a 2014-2015-ben megvalósult, már készülő vagy bejelentett 20 legnagyobb autóipari beruházás - közölte az egyes beruházások munkálataiban részt vevő Óbuda Group.

2015.03.25.

A Gyöngyöshalász mellett zöldmezős beruházással gumigyárat építő Apollo Tyres ösztöndíjszerződést kötött kedden mintegy kilencven végzős technikussal - tájékoztatta a társaság az MTI-t.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....