2016.05.10.

A múlt hét végén 12 ország szakembereinek részvételével Budapesten rendezték meg az első Kelet-Közép-Európai Gépjármű-biztosítási Konferenciát – tette közzé az esemény szakmai partnere, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

2016.04.06.

Megtartotta közgyűlését a Magyar Biztosítók Szövetsége. A szervezet ügyvezető elnökséget, elnököt és elnökhelyettest választott - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

2016.03.04.

2015-ben 2,5 százalékkal, 871,3 milliárd forintra növekedett a hazai biztosító társaságok díjbevétele. A nem életbiztosítások területén bővülést, míg az életbiztosítási üzletágban csökkenést mutatnak a számok – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a 2015. évi előzetes adatokat....

2016.02.03.

Egy külföldi síelés során nem elég csak arra figyelemmel lenni, hogy a család minden tagja és az autó is biztosítva legyen, mindenképpen érdemes olyan biztosítást kötni, ami felelősségbiztosítási elemet is tartalmaz – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

2016.01.02.

A parlament 2014. december elején fogadta el az új biztosítási törvényt, amelynek legtöbb szabálya 2016. január elsején lépett hatályba. Az új törvényre azért volt szükség, hogy abban megjelenjenek a pénzügyi válság óta felhalmozódott piaci és felügyeleti tapasztalatok, valamint a nemzeti...

2015.11.24.

25 évvel ezelőtt, 1990 novemberében kezdte meg működését a Magyar Biztosítók Szövetsége, a MABISZ. Az elmúlt negyedszázadban hatalmas változások történtek a biztosítási piacon: a tagok száma 9-ről 33-ra bővült, ez idő alatt vált külön az élet- és nem életbiztosítási üzletág, jött létre a...

2015.11.17.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kínáló biztosítók régi ügyfeleinek védelme érdekében javasolt fideszes törvénymódosítást vitatta meg kedden a parlament.

2015.05.15.

A biztosítási szektor összesített díjbevétele az idei év első három hónapjában 2 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. A nem életbiztosítási üzletág az előző évihez képest növekedni tudott, az életbiztosítási üzletág bevételei azonban elmaradtak az egy évvel korábbitól...

2015.03.14.

Nem igaz a hiedelem, amely szerint pénteken, 13-án több baleset, kárbejelentés történik - legalább is ez derült ki a Genertel saját adatai és felmérése alapján.

2014.12.16.

Féltik a biztosítók az autósokat az üzemanyagár-csökkenéstől. A magyarázat egyszerű: amikor olcsóbb a benzin, vagy a gázolaj, akkor többen ülnek autóba, s a gyakorlatlanok miatt megugrik a balesetek, és természetesen a kártérítések száma is.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....