biztosítók

A biztosítók aggódnak – olcsóbb az üzemanyag, több a baleset

2014.12.16.

Féltik a biztosítók az autósokat az üzemanyagár-csökkenéstől. A magyarázat egyszerű: amikor olcsóbb a benzin, vagy a gázolaj, akkor többen ülnek autóba, s a gyakorlatlanok miatt megugrik a balesetek, és természetesen a kártérítések száma is.

Olcsóbb lett az üzemanyag, tömeges kárbejelentésre készülnek a biztosítók. Ez csak első hallásra furcsa, valójában teljesen logikus a magyarázat: ha olcsóbban lehet autózni, többen ülnek kocsiba. – Ilyenkor még azok is kihozzák a garázsból a járművüket, akik takarékosságból már hetekkel, esetleg már hónapokkal ezelőtt garázsba állították, s tömegközlekedésre váltottak. S ha már többen vannak az utakon, akkor nagyobb a balesetveszély is, különösen úgy, hogy sokan hónapok óta nem vezettek már – magyarázza Németh Péter.

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs és értékesítési igazgatója szerint a baleseti statisztika és az üzemanyagárak közötti összefüggés megfigyelhető, s bár felmérés nem készült erről, sok éves biztosítói tapasztalat mindenképpen ezt a tendenciát igazolja. Tavaly csaknem 16 ezer közúti baleset volt, a legtöbbet – 4844-et – a harmadik negyedévben, vagyis áprilisban, májusban, júniusban regisztrálták. Az említett időszakban – például májusban – az év átlagához képest mélyponton volt az üzemanyag ára is, 409 forintért lehetett venni egy liter 95-ös benzint, s 422 forintért gázolajat.


A biztosítási szakértő összevetette az idei májusi statisztikát is, s kiderült, a balesetek száma a harmadik negyedévben a többihez képest idén is kimagaslóan sok volt – 4557 –, s a benzin ebben az időszakban is viszonylag nyomott áron, 413 forint körül mozgott. A biztosítótársaságoknál azonban nem is feltétlenül a hónapokra, negyedévekre, vagy évekre vonatkozó statisztika, hanem saját tapasztalataik miatt sóhajtanak gondterhelten, amikor zuhan az üzemanyag ára, mert ami egyébként autósszempontból örvendetes tény, a baleseteket tekintve aggasztó következmény. A kirendeltségeken szinte azonnal, de egy, két napon belül biztosan érződik az árcsökkenés, megugrik a kártérítési igények száma.

Most, hogy a napokban különösen jó áron lehet venni 95-ös benzint és gázolajat is, ráadásul az időjárás is kedvező, minden feltétel adott ahhoz, hogy még a legóvatosabb és legspórolósabb autósok is felbátorodjanak, s visszaüljenek a már télire eltett autókba – véli Németh.

A szakértő szerint ez a helyzet most azért veszélyesebb az átlagosnál, mert közeledik a karácsony, s minél közelebb kerülünk az ünnephez, annál nagyobb a forgalom az utakon, ahol a gyakorlatlanok bizony nagy eséllyel kerülnek veszélybe. Ráadásul azokra az autókra, amelyeket telente nem használnak, cascót sem kötnek a tulajdonosok, így ennek megfelelően baleseti szempontból is sokkal kiszolgáltatottabbak.

Németh úgy véli, az olyan autósoknak, akik minden évben hónapokra kiszállnak a forgalomból, a visszatérés előtt gyakorolniuk kellene, akár oktatóval, forgalomban is, mielőtt bevetik magukat a zsúfolt városokba, vagy mielőtt kirajzanak az autópályákra.

Az előzetes adatok alapján a személyi sérüléses közúti balesetek 65 százalékát személygépkocsi-vezetők, több mint 9 százalékát a tehergépjármű-vezetők okozták – hivatkozik a szakértők a Magyar Távirati Iroda adataira. Ennél valamivel kisebb, de szintén 9 százalék feletti a kerékpárosok aránya, míg a gyalogosok a közúti balesetek 7,6 százalékát idézték elő.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....