önvezetés

Még több Fordban jön a kézhasználat nélküli vezetéstámogató technológia

2025.11.16.

A világ útjain több mint egymillió BlueCruise rendszerrel felszerelt jármű fut, amelyeknek vezetői eddig 888 millió kilométert autóztak a 2-es szintű, automatikus kormányzást biztosító, fejlett vezetéstámogató rendszer segítségével.

A Ford bejelentette, hogy mostantól vásárlók ezrei számára válik elérhetővé az “hands-off, eyes-on” (“engedd el, és csak figyelj”) jellegű BlueCruise technológia. Az európai piacokon a fejlett vezetéstámogató rendszer először a Mustang Mach-E modellben jelent meg, 2026 tavaszától pedig már a Puma, a Puma Gen-E, a Kuga és a Ranger PHEV vásárlói is igénybe vehetik.

Napjainkban több mint egymillió olyan Ford és Lincoln fut világszerte az utakon, amelyeket BlueCruise rendszerrel szereltek fel, és ezeket az autókat eddig mintegy 888 millió kilométernyi távon vezették kézhasználat nélkül a tulajdonosaik. A Ford most több új modelljében is bevezeti ezt a megoldást, így ezentúl még több vásárló élvezheti az autópályás közlekedés új, kényelmesebb módját, hogy frissen érkezzen meg úticéljához.

Az először Nagy-Britanniában bevezetett technológia volt az első ilyen jellegű rendszer, amit Európában is jóváhagytak. Azóta a BlueCruise használatát 16 európai piacon engedélyezték, így ez a technológia lett a kontinens legszélesebb körben elérhető ilyen rendszere. Jelenleg az autósok összesen több mint 135.000 kilométernyi, úgynevezett Blue Zone útszakaszon élvezhetik a rendszer kényelmét számos ország erre kijelölt útjain.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy miközben valaki a BlueCruise használatával hat országot átszelve elautózik Stockholmból Rómába, mintegy 2000 kilométeren és közel 25 órán keresztül vezethet úgy, hogy közben nem kell a kormányt fognia.

“Arra törekszünk, hogy élvonalbeli technológiáinkat egyre több autós használhassa – és pontosan ezt a célt szolgálja, hogy a BlueCruise mostantól összesen öt modellünkben lesz elérhető,” nyilatkozta Torsten Wei, a Ford Európa ADAS funkciókra és szoftverekre szakosodott részlegének igazgatója. “Mindegyik modellsorozatunk egyedi, ezért ADAS-mérnökeink sokat dolgoztak azon, hogy a BlueCruise a Mustang Mach-E vásárlói mellett, további új ügyfelek számára is minőségi autópálya-élményt nyújtson, függetlenül attól, ki melyik modellt választja.”

A BlueCruise a Ford Intelligens Adaptív Sebességtartó Automatikájának (IAAC) tudására építve, az útra felfestett jelzések, a sebességhatárra figyelmeztető táblák és az állandóan változó forgalom monitorozásával vezérli a kormányzást, a gyorsítást, a fékezést és a sávtartást, megfelelő követési távolságot tartva – és mindezt ugyanolyan biztonságosan teszi autópálya-tempó mellett, mint az araszoló forgalomban.

A BlueCruise rendszert használó autósok az erre kijelölt, úgynevezett Blue Zone útszakaszokon elengedhetik a kormánykereket, ha közben folyamatosan figyelik az utat, ezáltal még kényelmesebbé válnak a hosszú utazások.

A kézhasználat nélküli autózás megkezdése előtt a BlueCruise rendszerű autó ellenőrzi, hogy láthatók-e a felfestett sávhatárok, illetve hogy a vezető figyeli-e az utat, és megfelelők-e az egyéb körülmények.

A BlueCruise radarokkal és kamerákkal követi figyelemmel az úton közlekedő többi jármű helyzetét és sebességét, miközben egy előre tekintő kamera a sáv- és sebességjelzéseket monitorozza. A műszeregység alatt is található egy kamera, ami a volán mögött ülő ember fejtartását és szemmozgását figyeli (még akkor is, ha napszemüveget visel), ellenőrizve, hogy a vezető figyelme nem kalandozik el.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
Súlyos szabálytalanságokat rögzített a rendőrség kamerás drónja a városban. ..
2026.02.07
Még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az....
2026.02.07
Nem feltétlenül erre gondolnak, amikor azt mondják, hogy a legjobbtól nem ciki lesni. ..
2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....
2026.02.06
A rendőrök a DELTA Program keretében egy debreceni autókereskedés bezáratására intézkedtek - írja a....
2026.02.06
Nemzetbiztonsági veszély fenyeget?   ..
2026.02.06
A CATL és a Changan Automobile a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral....
2026.02.06
Miért mondják ránk emberekre, hogy kíváncsi természetűek vagyunk? Nos, a mai napig keressük az örök....
2026.02.06
A Nagykátai Járási Ügyészség több rendbeli minősített lopás bűntette és más bűncselekmények miatt....
2026.02.06
A tavalyi magyar Rally2 bajnokság győztese, a győri származású Faltusz Dávid a 2026-os idényt már a....