2018.08.06.

Miközben a Forma–1-es mezőny jól megérdemelt nyári pihenőjét tölti, a Pirelli ismertette a csapatok és a pilóták gumikiosztását a szünet utáni versenyekre, azaz a belga és az olasz futamra. A bajnokesélyesek közül a Mercedes választotta a legkonzervatívabb taktikát.

2017.09.03.

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Olasz Nagydíjon vasárnap, így átvette a vezetést az összetettben a most harmadikként célba érő Sebastian Vetteltől, a Ferrari négyszeres vb-győztes német versenyzőjétől.

2017.09.01.

Mercedes-fölényt hozott a pénteki első szabadedzés a Forma-1-es Olasz Nagydíjon: a legjobb időt a brit Lewis Hamilton autózta, míg a második csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett.

2016.09.04.

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat vasárnap.

2016.09.03.

Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoki címvédő brit pilótája nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését, így vasárnap ő indulhat az első rajthelyről.

2015.09.07.

A nemzetközi sajtó főként a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton újabb sikerét taglalta, miután a Mercedes brit pilótája idei hetedik futamgyőzelmét aratta vasárnap a Forma-1-es Olasz Nagydíjon.

2015.09.06.

Nem büntették meg alacsony guminyomás miatt a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíj győztesét, Lewis Hamiltont.

2015.09.06.

A kétszeres világbajnok rajt-cél győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon Vettel előtt, de lehet, hogy megbüntetik a túl alacsony guminyomása miatt.

2015.09.05.

A világbajnok így az összes szabadedzésen az első helyen végzett Monzában, ezúttal Vettel lett a második.

2015.09.04.

A péntek délelőtti elsőhöz hasonlóan a délutáni második szabadedzésen is a világbajnoki címvédő volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíjon.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.20
A liguriai Imperia hat parkolóját egyetlen, központi rendszerbe fűzték össze, miután a....
2026.07.20
A baleset az M1-es autópálya felé vezető oldalon Dunaharasztinál történt - közölte a....
2026.07.20
Végéhez közeledik a megújult MOL Bubi próbaüzeme, amely lehetővé tette, hogy a BKK valódi....
2026.07.20
Hiába friss még az autógyártás területén a Xiaomi, máris almárkát hoznak létre egy teljesen más....
2026.07.19
Számjelzése mint egy Boeing óriásgépé, és akkora földeket művelt, mint egy repülőtéri felszálló....
2026.07.19
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:Autostoppos régen és ma. ..
2026.07.19
A finn végig dominált az Észt-ralin, amely a Finn-rali főpróbájának számít. A második helyen a....
2026.07.19
Rendkívül erős piaci rajtot vett a BYD új zászlóshajója, a Seal 08. Harminc órával a hivatalos....
2026.07.19
A Mercedes 19 éves olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps....
2026.07.19
Vannak motorok, amelyek egyszerűen elvisznek A pontból B-be. Aztán vannak olyanok, amelyek miatt a....