2016.04.15.

A világbajnoki pontversenyben éllovas Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

2016.04.14.

A korábbi versenyző, Johnny Herbert kemény kritikát fogalmazott meg Fernando Alonso irányába a Bahreini Nagydíj helyszínén, a spanyol bajnok pedig élő adásban szólt vissza. Az ügy ezzel nem ért véget, Herbert ugyanis jelezte: a történtek ellenére sem gondolta meg magát!

2016.04.11.

– A hétvégi Kínai Nagydíjtól kezdve ismét a tavalyi időmérő rendszer szerint dől majd el a rajtsorrend a Forma–1-ben – döntött hétfőn a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa.

2016.04.07.

Hiába lett „csak” második a bajnokságban, a Ferrari több pénzt tehet zsebre a 2015-ös szezonért, mint a domináns teljesítményt nyújtó Mercedes – derült ki az Autosport magazin által készített táblázatból, ami a csapatok bevételeit összesíti.

2016.04.04.

- A nemzetközi sajtó főként az idény második futamán is győztes Nico Rosberg sikerét, illetve a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel balszerencséjét taglalta a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíj másnapján.

2016.04.02.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati harmadik szabadedzésén.

2016.03.31.

A csapatok első érdemi szimulációi alapján jövőre mintegy 3 másodpercet gyorsulnak majd az autók, ami egyes pályákon körrekordokat fog eredményezni, illetőleg az eddigi legnagyobb, akár 5,5 G-t is meghaladó fizikai terhelésnek fogja kitenni a versenyzőket, tudta meg a Motorsport hírportál.

2016.03.23.

- A Forma-1 tulajdonosait és vezetőit kritizálta elavultnak minősített döntéshozói rendszere miatt szerdai közleményében a pilóták érdekvédelmi szervezete (GPDA).

2016.03.21.

- A nemzetközi sajtó főként Nico Rosbergnek, a Mercedes német pilótájának a győzelmét, továbbá a mclarenes Fernando Alonso balesetét taglalta a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj másnapján.

2016.03.20.

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....