Volt, amelyiket zseléformához hasonlították, másikat a furcsa külseje miatt gúnyolták, és olyan Ford is készült, amelynek biztonsági problémáiból súlyos botrány lett. Az amerikai autógyártó több mint százéves történetében nem egyszer fordult elő, hogy egy merész műszaki megoldás vagy...
Évtizedeken át a kínai autógyártók lesték el az európaiak technológiáját, most azonban látványosan megfordultak a szerepek. A Volkswagen és a Stellantis már kínai partnerektől tanulná meg, hogyan lehet gyorsabban, olcsóbban és hatékonyabban elektromos autókat fejleszteni. A párizsi...
Autók fölött ugrik át, a levegőben megpördül, és fejjel lefelé is közlekedik: látványos bemutatót kapott az új Tesla Roadster. Elon Musk ismét magasra tette a lécet, a vásárlóknak azonban még várniuk kell. A gyártást most 2028-ra ígérik.
Nagyobb karosszériával, mesterséges intelligenciával, továbbfejlesztett hibrid hajtással és egy különösen hasznos manőverezési funkcióval érkezik a Hyundai Tucson új nemzedéke. Az autó képes rögzíteni a szűk úton megtett útvonalat, majd kormányzással segíti a vezetőt a visszatolatásban...
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne Electric. A 11 kilowattos induktív rendszer kényelme azonban luxusáron érkezik.
...Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat sem kell lecserélni – csak éppen a benzin nem kőolajból készül. A Toyota, a BMW, a Bosch és a Repsol Spanyolországban már valódi közúti forgalomban teszteli ezt a modellt. A kísérlet azért...
Miközben az autóipar jelentős része a kipufogó eltüntetésén dolgozik, a Mazda inkább megpróbálja visszafogni azt, ami kijön belőle. A japán gyártó versenypályán teszteli fedélzeti szén-dioxid-leválasztó rendszerét, amelynek legújabb változata egy 24 órás futam alatt 804 gramm szén-dioxidot...
Ha csak a hagyományos benzines és dízelautók eladásait nézzük, úgy tűnhet, Európában már javában zajlik a belső égésű motor visszaszorulása. A számok azonban ennél jóval összetettebb történetet mesélnek. Miközben a tisztán benzines és dízelmodellek piaca zsugorodik, az európai vásárlók...
Évek óta az elektromos autók „Szent Gráljaként” beszélnek a szilárdtest-akkumulátorról, miközben a sorozatgyártás rendre néhány évvel távolabb került. Most azonban BMW-k és Dodge-ok futnak közúton ilyen cellákkal, a Geely 2027-re pilotprogramot jelentett be, a Toyota és a BYD pedig szintén...
Az elektromos autók fejlesztésében eddig a hatótáv volt az egyik legfontosabb szám, Kína azonban már egy másik versenyt diktál: ki tud gyorsabban tölteni. A Hongqi új 12C-s kísérleti akkumulátora kevesebb mint négy perc alatt jutott 10-ről 70 százalékra, miközben a kínai gyártók már...
