2023.01.03.

A francia Faurecia vállalat, amely a vásárlók számára széles körben ismeretlen, az egyik legnagyobb beszállító, Németországban is. Itt a jövő autósülésein gondolkodnak. Holott ez nem csak a hát, hanem az egészség kérdése is.

2018.08.23.

A ZF sMotion megoldását úgy alakították ki, hogy ne érezzük a felépítmény mozgását az utastérben. A ZF úgy látja, ez a funkció fontos szerepet kap a jövő önvezető járműveiben.

2018.01.16.

A gépjárműpiac radikális változásokon megy át 2030-ig, a gépkocsik száma az új megosztási módok elterjedése miatt drámaian csökkenhet, miközben a közúti forgalom az eddiginél is nagyobb lesz, és minden harmadik levezetett kilométer közös gépkocsihasználat során történhet a PwC tanulmánya szerint...

2016.05.19.

Meghatározó központja lehet Magyarország a közlekedési innovációnak, és ezen belül erős szerepet vállalhat az egyik legfontosabb területen, az önvezető járművek kutatás-fejlesztésében - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön A jövő autói konferencián a Budapesti Műszaki és...

2015.11.25.

– A CES legnagyobb érdeklődéssel várt kiállítói minden évben az autóipar szereplői, akik 2016 januárjában is kitesznek magukért. A GM, az Audi vagy éppen a Mercedes mérnökei soha nem látott balesetelkerülő alkalmazásokkal, 3D nyomtatóval gyártott alkatrészekkel, szélvédőbe épített kijelzőkkel...

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....