Önvezető autók

Sikló hajók lesznek a jövő önvezető autói

2018.08.23.

A ZF sMotion megoldását úgy alakították ki, hogy ne érezzük a felépítmény mozgását az utastérben. A ZF úgy látja, ez a funkció fontos szerepet kap a jövő önvezető járműveiben.

A ZF állítható sMotion karosszéria rendszere a CDC adaptív lengéscsillapítón alapszik. Működése során majdnem teljesen képes távol tartani a kocsitest mozgását az utasoktól. Ez intelligens aktuátorok révén lehetséges, amelyek a jármű négy sarkában kaptak helyet: aktívan alkalmazkodnak a kerekek felől érkező be- és kinyomó hatáshoz az útviszonyoknak és a vezetési körülményeknek megfelelően.

„Amint a magas fokon automatizált és önvezető technológiák irányába fejlesztünk, a karosszéria kulcsfontosságú szerepet kap” – mondta Dr. Holgen Klein, a ZF karosszéria divíziójának vezetője. „Amint a robotpilóta átveszi az irányítást, minden utas teljes relaxációt szeretne, figyelmen kívül hagyva a jármű mozgását, mit sem törődve az úton történtekkel.”

Az intelligens sMotion lengéscsillapítók nemcsak hagyományos csillapítók, hanem aktív elemként kiszűrik például a bólintó, gördülő és egyéb mozgásokat is, megtartva közel vízszintes helyzetben a karosszériát.

Az elektromos motorral, szivattyúval és integrált elektronikával ellátott kompakt egység kétirányú aktuátorként működik, emelve vagy süllyesztve a dugattyúrudat, ezáltal külön-külön a kerekeket. Például kanyar közben az ívbelső oldal süllyeszthető, az ívkülső emelhető a kényelmes haladás érdekében, majdnem teljesen kiküszöbölve a karosszériadőlést. A hasmagasság változtatható az autó teljes egészénél, de tengelyként vagy oldalanként is akár.

A ZF sMotion intelligens és teljesen aktív karosszériája

Egy második, különálló hidraulikus visszacsatoló hurok felel a keresztirányú úthibák vagy a kavicsos útszakasz okozta egyenetlenségek kiküszöböléséért. A CDC technológia továbbfejlesztése különálló kompressziós és ellennyomó állapotokkal gazdálkodik, lehetővé téve az aktív és ugrás nélküli váltást a kemény (dinamikus) és puha (kényelmes) karakterisztikák között. A hálózatba kötött szenzorok hatalmas szerepet játszanak az aktív karosszériánál. A környezeti érzékelők, mint például kamerák, felismerik az útviszonyokat az autó előtt, így képes alkalmazkodni hozzájuk a felépítmény. A függőleges irányú járműdinamikai adatokat közvetlenül az aktuátor egységeken mérik vagy más, további autóbeli szenzoron keresztül. A kalkulált csillapítási adatok felhőbe exportálhatók, figyelmeztetve ezzel a következő járművek vezetőit a veszélyes úthibákra.

Forrás: 
www.springerprofessional.de

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....
2026.04.10
A rendezvényen hagyományosan jelen van a hazánkban elérhető elektromos és hibrid gépjárművek....
2026.04.10
A CUPRA Raval világpremierjével a márka ismét bebizonyítja, hogy nem ismer kompromisszumot, ha a....
2026.04.10
A 2025-ös adatok alapján jól kirajzolódik, hogyan alakul az autólopások helyzete Szlovákiában, és....