2019.05.30.

Idén 5. alkalommal rendezik meg a FIA Kamion Európa-bajnokságot, ez sportág legkiemelkedőbb nemzetközi versenysorozata. A pályán nehézsúlyú járművek csapnak össze, de a kisebb járgányok is megmutatják, milyen erő lakozik bennük, miközben a család minden tagja jól szórakozik. 2019. június 22-23-...

2018.11.19.

A 2014-ben és 2015-ben Európa-bajnok Oxxo Hungary Truck Racing Team újra magyar versenyzővel, a 20 éves Molnár Bendegúzzal a volán mögött áll rajthoz a gyorsasági kamion Eb következő idényében - írja az MTI.

2018.09.02.

Felemásan sikerült a nyári szünet utáni első versenyhétvége Kiss Norbertnek a kamion Eb-n. A Tankpool24 csapat Mercedesével versenyző magyar pilóta a szombati időmérőn megszerezte a második helyet, a futamokon azonban több zavaró körülmény is hátráltatta.

2018.07.18.

Új pilótával folytatja az EB szereplést Magyarország egyetlen kamionversenyző csapata, a kétszeres EB győztes, kétszeres angol-bajnok OXXO Hungary Truck Racing Team. Az új versenyző nevét hamarosan bejelentik.

 

2018.06.08.

Besenyei Péter, Geszti Péter, Kemény Dénes, Polgár Judit, Andy Vajna – csak néhány név azok közül, akik szerepelnek az OXXO Hungary Truck Racing Team, „A győzelem művészete” című kiadványában. A könyvben 13 híresség mondja el gondolatait a győzelemről, a szerzők emellett bemutatják a...

2017.09.24.

A mai nap eredményei tekintetében értékelődik csak fel igazán, hogy milyen remek napot is zárt tegnap a szombathelyi pilóta. Akkor minden helyzetből jól jött ki, és még egy komolyabb hiba is belefért. Ma minden erőfeszítése ellenére csak egy negyedik és egy ötödik helyezést sikerült elérnie a...

2017.09.01.

A kamion Európa-bajnokság magyarországi versenyhétvégéjének vasárnapi utolsó futamán Kiss Norbi mindent vagy semmi alapon ment, de a technika nem bírta az iramot, és a motor megadta magát a Mercedesben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a német autóipari óriás kezd jobban beállni a...

2017.05.27.

A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert előbb egy második, majd egy kilencedik helyet szerzett a gyorsasági kamion Eb misanói versenyhétvégéjének szombati futamain – írta az MTI.

2016.08.04.

Versenykamionok és luxus sportautók fognak felvonulni a kamion Európa-bajnokság mogyoródi versenyhétvégéjét megelőző csütörtökön, augusztus 25-én Budapest belvárosában.

2016.05.28.

A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24 Mercedes magyar versenyzője a szombati első futamon kilencedik, a másodikon pedig ötödik lett a kamion Európa-bajnokság idei szezonjának második állomásán, az olaszországi Misanóban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....