Kamion-EB

Kamion Eb - Versenykamionok és luxus sportautók Budapest belvárosában

2016.08.04.

Versenykamionok és luxus sportautók fognak felvonulni a kamion Európa-bajnokság mogyoródi versenyhétvégéjét megelőző csütörtökön, augusztus 25-én Budapest belvárosában.

Augusztus 27-én és 28-án a kamion Eb-futam mellett két másik sorozat, a több mint 600 lóerős sportautókat felvonultató Blancpain GT Series, valamint a Swift Cup Europe versenyeit is megrendezik a Hungaroringen. 
A szervezők csütörtöki közleménye szerint augusztus 25-én délután a versenykamionok - köztük a címvédő Kiss Norbert 1-es rajtszámú Tankpool24-Mercedese -, valamint a Blancpainben induló versenyautók 17 órakor indulnak a Hungaroringről, és az M3-as autópályán, a Kacsóh Pongrác úton, a Kós Károly sétányon, valamint a Hősök terén keresztül az 56-osok terén felállított parkolóig fognak eljutni konvojban.

A versenykamionok, Aston Martinok, Audi R8-asok, Bentley-k, Corvette-ek, Lamborghinik, McLarenek és Nissan GTR-ek felvonulását ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők.
A kamion Eb tavaly, 25 év szünet után tért vissza Magyarországra, s mivel a rendezvény nagy sikert aratott, a szervezők az idén is különböző kísérőprogramokkal készülnek a várhatóan több tízezer fős közönségnek.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....