2020.10.15.

Hazai környezetben versenyezhet a hétvégén a nyíregyházi Révész TRT csapat és a pilótája, Kiss Norbert. A Hungaroringen rendezik a kamion EB sorozat következő futamait, együtt a túraautó világkupával. 

2020.09.09.

Csehországi Európa bajnoki futamgyőzelmét követően kedvesével Mártival a Bükk hegység gyöngyszemében Noszvajon egy festői szépségű érintetlen erdő közepén a Hotel Panorámában nosztalgiázott. 

2020.08.28.

Kétszeres Európa-bajnokunk vadonatúj csapattal és MAN kamionnal várja a 2020-as szezont, amely a vírushelyzet miatt csak augusztus végén kezdődik.

2020.03.27.

Négy év után elhagyja a Tankpool24-Mercedes csapatát, így új istállóban kezdi majd az idényt az Európa-bajnok kamionos, Kiss Norbert.

2020.02.18.

A világ és Magyarország autóipara, a nemzetközi és hazai autósport egyre többször, egyre aktívabban vesz részt olyan törekvések támogatásában, megvalósításában, amely a világot jobbá teheti vagy akár meg is gyógyíthatja. Már többször írtam arról és meggyőződésemmé vált, hogy az autóipar...

2019.12.05.

Idén is Kiss Norbi a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagja adta át Közép Kelet Európa legtekintélyesebb állatvédelmi elismerését, a Szent Gertrúd Díjat, amelyet a macskák védőszentjéről neveztek el.  

2019.10.09.

Az ősi japán kultúra egyik jelképét, japáncseresznyét, vagy ismertebb nevén Sakura-t ültetett Fehérvári Csaba Historic rally versenyző és Herceg Lilla többszörös Európa bajnok karateversenyző, Kápolnán a Macskaárvaház Alapítvány kertjében.

2019.06.21.

Második hétvégéjén Magyarországra érkezik a kamion Európa-bajnokság mezőnye. A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert hazai pályáján mindenképp szeretne dobogóra állni, hogy így köszönje meg szurkolóinak és támogatóinak az évek óta tartó töretlen bizalmat és biztatást. A német Tankpool24 csapat...

2019.06.12.

"Még több győzelem még több fa. Remekül éreztük magunkat Kápolnán" Kiss Norbi szurkolói csoportjának egyik tagja röviden így foglalta össze azt a hétvégi eseményt, ahol a kétszeres Európa bajnok, hatszoros magyar bajnok autóversenyző - ígéretéhez híván - faültetéssel ünnepelte első, misanoi...

2019.05.25.

Idén a Tankpool24 Racing mindkét Mercedesét Kecskeméten készítik fel, nagyrészt magyar mérnökök.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
Nem annyira a spórolás, mint inkább a sietés miatt tujáztak egykor a népek a villamoson.   ..
2026.04.11
Az apró, 20 ezer fontot (8,65 millió forintos) Super-N villanyautó már megvásárolható az Egyesült....
2026.04.11
Annak vizsgálatára, hogy az antianyag biztonságosan szállítható-e, egy tudóscsoport antiprotonokat....
2026.04.11
A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást. ..
2026.04.11
A tavalyi évben minimális volt az új motorkerékpárok eladási volumene 2024-hez képest, és a Honda....
2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..