Kiss Norbert

Magyar csapattal, bivalyerős kamionnal száll harcba az Eb-címért Kiss Norbert

2020.08.28.

Kétszeres Európa-bajnokunk vadonatúj csapattal és MAN kamionnal várja a 2020-as szezont, amely a vírushelyzet miatt csak augusztus végén kezdődik.

Kiss Norbert és Révész Bálint

Méltó helyszínen, a Hungaroringen mutatták be Kiss Norbert új, magyar csapatát, a Révész Truck Racing Team-et. Az ünnepélyes eseményen részt vett Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke és Révész Bálint, a csapat főszponzorának, a Révész TRT-nek a tulajdonosa is.

„Kiss Norbertnek az elmúlt években nem volt versenyképes kamionja, most azonban a Révész TRT megalakulásával ez a probléma megoldódott, mivel egy új fejlesztésű, gyári MAN volánja mögött küzdhet a vetélytársakkal” - mondta Oláh. „A szövetségnek az a feladata, hogy minél több olyan eseményt hozzon Magyarországra, amelyen a magyar versenyzők magyar csapat színeiben, hazai szurkolók előtt szerepelhetnek” - tette hozzá az MNASZ elnöke.

Révész Bálint, a nyírségi Révész TRT tulajdonosa arról beszélt, hogy mindig nagy álma volt egy saját kamionos versenycsapat megalapítása, ebben pedig tökéletes partnerre talált Kiss Norbertben, akit emberileg és szakmailag is nagyra tart. „1980-ban alakult a szállítmányozással foglalkozó cégünk, több mint egy évtizeden keresztül én magam is vezettem kamiont, és régi vágyam volt, hogy saját csapatot indítunk az Európa-bajnokságon. A legjobb pilótával sikerült megállapodnunk, és remélem már az első, augusztus végi nyitófutamon jól sikerül a bemutatkozás”.

Elhangzott, hogy a cégtulajdonos csak 2019 decemberében találta ki, hogy saját csapatot alapít, és 2020 februárjában már le is szerződtették Kiss Norbertet versenyzőnek, és még ebben a hónapban meg is vették a MAN versenykamiont, amelyet azonnal darabokra szedtek. A 40-es rajtszámot azért választották, mert a Révész Cégcsoport hamarosan a 40. születésnapját ünnepeli. Jövőre a tervek szerint már két versenykamionnal szerepelnének az Eb-n, Kiss Norbert mellett egy fiatal tehetségnek is lehetőséget adnának a bizonyításra. A Balu becenevű MAN kamiont Bakó Csaba, és megszokott szerelőcsapata készítette fel a Révész Cégcsoport új műhelyében, Nyíradonyban.

Kiss Norbert kiemelte, pályafutása szempontjából nagyon fontos lépésnek tartja, hogy újra magyar csapatnál versenyezhet. "Tíz éve versenyzem már az Eb mezőnyében, volt alattam már néhány kamion, de őszintén mondom, hogy eddig ez a legjobb, amelyben valaha ültem. Ebben az autóban gyári MAN versenymotor van, ami erős, megbízható, tudjuk, hogy versenyképes a mezőnyben, tavaly nyertek is vele versenyeket” - mondta Kiss.

„Rövid idő állt rendelkezésünkre, hogy eldöntsük, mivel megyünk, és az MAN tűnt a legoptimálisabb megoldásnak. Az elmúlt évek tapasztalata azt mondatja velem, hogy a motor a legfontosabb összetevő, az pedig most végre rendben van. De persze fontos a karosszéria és a futómű is, a műhelyben ezeken és a súlyelosztáson is sokat dolgoztunk. Volt rá időnk, mert a szezon késve kezdődik” - nyilatkozta a kétszeres Európa-bajnok.

„Egy csomó mindent átépítettünk a Mercedeshez képest, a futóművet és a kormányzást is, minden területen próbáltunk egy kis előrelépést elérni. Ez a sok kicsi azonban összességében nagy előnyt jelenthet. Próbálunk költséghatékonyan dolgozni, a felesleges költéseket kerüljük, de, amiről úgy ítéljük meg, hogy segíti a jó eredmények elérését, azt megvesszük. Tavaly nem tudtuk elérni az 5,3 tonnás minimum súlyt, amit a szabályok előírnak, de idén erre is lehetőségünk lesz az új technikával” - folytatta.

„Az MAN motorja körülbelül 1150-1200 lóerős, a nyomatéka 5700 és 6000 Nm között van. Ezek a számok kb. 10-15 százalékkal jobban a tavalyi Mercedes motor értékeinél. Ráadásul nem csak erősebb a motor, de jobbak a gázreakciói is, emiatt könnyebb vezetni. Nem aggódunk a megbízhatóság miatt sem, mivel ez egy gyári fejlesztésű versenymotor, ami már bizonyított. A Mercedes erőforrással pont az volt a baj, hogy nem gyári fejlesztésű volt, ezért az ereje és a megbízhatósága sem volt az igazi. Ha a Hungaroringen 1 másodperccel gyorsabb köröket tudok majd ezzel a kamionnal menni, mint a tavalyi Mercedesszel, akkor bajnokok lehetünk idén. Erre megvan az esélyünk, mert a teszteken kopott gumival tudtam hozni azt a köridőt, amit a Mercedesszel jó gumikon mentem.”

„Az elmúlt hónapban többet tudtunk tesztelni, mint amihez hozzászoktam: voltunk Mezőkövesden, és jártunk már a Hungaroringen is, mindkét helyen kb. 200-200 km-t mentünk, és most az új gumikkal ismét menni fogunk a Hungaroringen, ahol időmérő-szimulációt is teljesíteni fogunk. De az elmúlt időszakban sokat szimulátoroztam számítógépen is, mentem a Kamion-Eb virtuális bajnokságában, de GT3-as bajnokságokban is, úgyhogy volt alkalmam bőven vezetni.”

„Bizakodó vagyok a közelgő szezont illetően, szerintem lesz esélyünk futamokat nyerni bizonyos pályákon, például a Hungaroringen, de azt még nem tudom, hogy a jó formát fenn tudjuk-e tartani minden pályán, a bajnoki címhez ugyanis az kell. Komoly csapat áll mögöttünk, ha valami hibát észlelünk, akkor lesz arra ember és erőforrás, hogy kijavítsuk, és az eredményeket korrigáljuk. Szerintem már idén is van esély a bajnoki címre, de már azzal is elégedett lennék, ha év végén a legjobb háromba be tudnánk kerülni. Persze tudjuk, hogy a vetélytársak sem alszanak, az Iveco állítólag valami nagy dobással készül a motorjánál, és Jochen Hahn is új kamionokat épített, úgyhogy inkább várjuk meg az első futamot az esélylatolgatásig!” - fejezte be a 35 éves szombathelyi versenyző.

A kamion Eb mostani idénye a koronavírus-járvány miatt nem indulhatott el, a módosított versenynaptárban nyolc helyett hat versenyhétvége szerepel. A szezon augusztus végén Csehországban kezdődik, a Hungaroringre pedig október 17-18-án, az úgynevezett Super Racing Festival keretében látogat el a mezőny, amikor a kamionosak mellett Michelisz Norbert és a WTCR komplett mezőnye is tiszteletét teszi Mogyoródon.

A 2020-as FIA European Truck Racing Championship versenynaptár:

MOST (CZ)- 2020.08.29-30.

ZOLDER (NL)- 2020.09.12-13.

JARAMA (ESP)- 2020.09.26-27.

HUNGARORING (H) - 2020.10.17-18.

LE MANS (FR)- 2020.11.07-08.

MISANO (ITA) - 2020.11.14-15. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..
2024.04.16
A Porsche sportautó-gyártó tavaly több nyereséget ért el. Ebből a dolgozók is profitálnak. A....
2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....
2024.04.15
Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán és 6 órát a parkolóházakban, az....