2015.01.12.

Melyik három modellre asszociál az ember, ha az ’amerikai autó’ kifejezést hallja? Egészen biztosan köztük van a Ford Mustang, a Pontiac Firebird vagy a Chevrolet Corvette, hiszen a többség egyből a személyautókból indul ki. Van egy olyan kisteherautó azonban, aminek hallatán még a laikusoknak...

2014.12.01.

Sokan vesznek saját cégük számára olyan járművet, amely ugyan személygépkocsi kinézetű, de ugyanakkor az ÁFA visszatérítés lehetősége miatt tehergépkocsinak lett vizsgáztatva. A gond csak az, hogy a KRESZ néhol mást írt ezekről a járművekről!

2014.05.23.

A robogók erősebben szennyezik a levegőt, mint a teherautók - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

2014.03.18.

A Citroën olyan választ kínál az alternatív energiaforrás felhasználásával történő teherszállítás problémájára, ami működőképes és elérhető is lehet a vállalatok számára. Már itthon is kapható a Berlingo Electric, mely méretével és képességeivel jövőbe mutató lehet.

2014.01.08.

Az évente megrendezett eseménynek idén a MÜPA Bohém Étterme adott helyet, ahol az egyesület tagjainak és partnereinek részvétele mellett a hazai újságíró gárda jelenlétében került áttekintésre az európai és itthoni gépjárműpiac előző évi teljesítménye.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....