2025.06.06.

Nemzetközi gyakorlat miatt megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

2024.07.27.

„Az EU soros elnökség kapcsán gyakran rendőrautó vagy rendőrmotor által felvezetett delegációs járműoszlopra kell számítani leginkább a fővárosban. Figyeljünk rájuk!” – írta a police.hu.

2021.09.22.

- Kiképzés miatt katonai gép- és harcjárművekből álló menetoszloppal találkozhatnak az autósok csütörtökön és pénteken több autópályán és főúton is - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

2017.09.23.

Ugyan a járművek szerelmesei ezekben a napokban a Frankfurti Autószalon hírei figyeltek elsősorban, a nagyjárműves területen is izgalmas történéseknek lehetettünk szemtanúi. Talán túlzás nélkül állítható, hogy történelmi jelentőségű esemény zajlott az M1-as autópályán Lébény térségében...

2017.06.30.

Életét vesztette három román hivatásos katona, miután teherautójuk szakadékba zuhant egy Arges megyei hegyvidéki úton - közölte pénteken a román védelmi minisztérium.

2017.02.04.

Szombaton nem sokkal dél után Tornyiszentmiklósnál lépett be Magyarországra az a hat járműből álló konvoj, amely a veronai buszbaleset 16 halálos áldozatának holttestét szállítja Budapestre.

2016.04.10.

Egyedülálló hosszúságú, hat túlsúlyos és túlméretes szállítmányú kamionból és kísérő autókból álló konvoj halad rendőri felvezetéssel a gönyűi kikötőből Pétfürdőre a 81-es úton vasárnaptól csütörtökig, éjszakánként - tájékoztatta a Bau-Trans Kft. az MTI-t. A konvoj útjába eső településeken...

2014.11.09.

A berlini fal leomlásának 25. évfordulójára szervezett ünnepség miatt több ezer Trabi érkezik ma a német fővárosba, ahonnan egyébként ki vannak tiltva a kelet és nyugat egyesülésének szimbólumává vált járművek. A keleti blokk Trabantosai mellett holland és svájci tulajdonosok is csatlakoztak a...

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..
2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..
2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....