Trabant

Trabantos felvonulás Berlinben

2014.11.09.

A berlini fal leomlásának 25. évfordulójára szervezett ünnepség miatt több ezer Trabi érkezik ma a német fővárosba, ahonnan egyébként ki vannak tiltva a kelet és nyugat egyesülésének szimbólumává vált járművek. A keleti blokk Trabantosai mellett holland és svájci tulajdonosok is csatlakoztak a parádéhoz, valamint egy Párizsból és egy Stuttgartból érkező konvojra is számítanak a szervezők.

Hatszáz köbcenti, templomkilincs formájú kormányváltó, két henger, harminchármas keverék és beköpött gyertyák. A magyar autósok jelentős hányada számára ismerős részletek a fentiek, ezért talán nem is szükséges ecsetelni, miért is volt jó és miért is szerettük a kis szappantartót. Németországban azonban más a helyzet. Jelen pillanatban is 32 ezer Trabantot tartanak nyilván a közlekedési hatóságnál, és az autó reneszánszát éli – nyilatkozta Olaf Seifert, a Super-Trabi magazin szerkesztője a New York Times-nak.

Ellenőrzés a falnál

Az újságíró szerint a dac és a szabadság jelképévé vált autóhoz senki sem társít negatív érzelmeket, annak ellenére, hogy a Trabi mégiscsak a háború utáni elnyomás időszakának egyik terméke. Sokkal inkább azt a képet juttatja az országban élők eszébe, amikor 89-ben a keleti oldalról érkező több tízezer Trabant lökhárítói összeértek az utakon.

zwickau-i Trabant találkozó

A kultusztárggyá avanzsált kisautót Siefert úr szerint most fedezik fel azok a fiatalok, akik az autó 1991-es gyártásának leállása után születtek. Legnagyobb vonzereje továbbra is az olcsósága, ugyanis használható állapotú Trabantokat akár 100-125 euróért is meg lehet kapni, valamint a könnyű fenntarthatóság is vonzó a fiatalság számára. Legnagyobb vonzereje azonban nem más, mint az üzenet, amit a világba pöfögött negyed évszázada: Szabadok vagyunk!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....