2016.02.25.

A Siemens Austria nyerte el a Szaúd-Arábia fővárosában épülő metró szerelvényeinek gyártását. Három osztály is lesz a metrón – írja az orf.at

2016.02.23.

A Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki a budapesti M3-as metróvonal rekonstrukciójához kapcsolódó kiviteli tervek elkészítésére - a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

2016.02.22.

- Megkezdték a negyedik, utolsó P+R parkoló építését a 4-es metró kelenföldi végállomásánál, a munkálatok 2016 végéig befejeződnek.

2016.02.22.

- Közlekedési káosz fenyeget a riói játékok helyszínén, mivel elképzelhető, hogy nem készül el időben az Olimpiai Parkba tervezett metróvonal.

2016.01.18.

- A jegyellenőrök és a biztonsági őrök munkájában is változást hoz Budapesten az elektronikus jegyrendszer 2017-es bevezetése, így például a felszínre viszik a metró ellenőreit - írja a Világgazdaság hétfői számában.

2015.10.12.

- Meglesz a pénz az M3-as metró vágányainak teljes felújítására, és a kocsik rekonstrukciója is rövidesen megkezdődik - írta a Világgazdaság hétfőn.

2015.08.06.

Megbénította a brit főváros közlekedését csütörtökön az előző este kezdődött 24 órás metrósztrájk, a buszmegállókban óriási sorok kígyóztak, az utakon összességében csaknem 320 kilométeres dugó alakult ki.

2015.06.17.

– Két cég verseng a 3-as metró kocsijainak felújításáért, maga az orosz gyártó, illetve az észt Skinest Rail, amely helyett alvállalkozója, az ukrán Krjukovszkij vagongyár végezné a munkát – írja a Napi Gazdaság.

2015.04.12.

- Utasforgalomban is elkezdik tesztelni a 4-es metró automata vonatirányító rendszerét hétfőtől – közölte a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ, a BKV és a DBR Metró Igazgatóság az MTI-vel.

2015.02.08.

Nézzük át a tömegközlekedés pár íratlan szabályát!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....