Miközben az elektromos autók eladásai növekednek, az európai autóiparban munkahelyek tízezrei kerülnek veszélybe. A beszállítók mindössze két év alatt 104 ezer állás megszüntetését jelentették be, és egyre több jel utal arra, hogy nem egyszerű gazdasági visszaesésről, hanem az iparág...
Alapjaiban forgathatja fel az autóipart is a mesterséges intelligencia, amely Bill Gates szerint a következő két évtizedben a szellemi munkák után a fizikai foglalkozások jelentős részét is átveheti. A Microsoft társalapítója négy olyan területet is megnevezett, amelyet szerinte érdemes...
Álláskeresésnél döntő szempont is lehet a munka- és a lakóhely közötti távolság, a magyar dolgozók jellemzően elkerülik az ingázást - derül ki a Profession.hu reprezentatív felmérésből, amit minap juttattak el az MTI-nek.
Az emberek 93 százaléka elfogadná a robotoktól kapott utasításokat a munkahelyén, és kész együttműködni velük - derül ki az Oracle és a Future Workplace kutatócég közös, MTI-nek küldött felméréséből.
Átadták a Kerékpárosbarát település és munkahely 2015 pályázatok díjait. A települések közül idén Győr, a munkahelyek kategóriában a kiskunhalasi Halasi Média lett az abszolút győztes.