bicikli

Győr kerékpárosbarát város

2015.05.23.

Átadták a Kerékpárosbarát település és munkahely 2015 pályázatok díjait. A települések közül idén Győr, a munkahelyek kategóriában a kiskunhalasi Halasi Média lett az abszolút győztes.

A kerékpárosbarát címet ebben évben 55 önkormányzat és 67 munkahely nyerte el. Az elismeréseket átadó Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy még soha ennyien nem nyerték el vagy újították meg a címet (összességében 62 település és 72 munkahely pályázott).

Az államtitkár felidézte, idén kilencedik alkalommal mérettethették meg magukat a jelentkezők az NFM és a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) közös pályázatán, melynek egyik legfontosabb célja a figyelemfelhívás. Arra szeretnék ösztönözni a településeket és a munkahelyeket, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a környezetbarát kerékpáros közlekedést – fogalmazott. Jelenleg 28 helyen zajlik kerékpárút-építés, 50 van előkészítés alatt és közülük mintegy 20 még ebben az évben forrásokhoz jut. Az államtitkár jelezte, 2020-ig 50 milliárd forintot kívánnak útépítésre fordítani.

Öltöny, nyakkendő és kerékpár: munkára készen

A települések között az idén élen végző Győrt képviselő Polgári István önkormányzati csoportvezető arról számolt be, hogy már zajlik a város újabb jelentős kerékpáros fejlesztése: megkezdődött a „Győr Bike”, azaz az uniós támogatással megvalósuló közösségi kerékpárkölcsönző rendszer kivitelezése, és a befejezés idén őszre várható. Király Gábor, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. programszervezője egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az igazán sikeres megvalósításhoz szükség van arra, hogy a munkahelyi vezető is támogatója legyen az ügynek, valamint elengedhetetlen a „tett, a kapcsolat, az összefogás és a barátság” a sikeres klubmozgalommá váláshoz.

Idén először közönségdíjakat is átadtak: az újonnan bevezetett elismerésre online felületen keresztül vagy egy applikáció segítségével bárki nevezhette települését vagy munkahelyét, és szavazhatott is rájuk. A közönségszavazáson 24 településre több mint 11 ezer, 14 munkahelyre pedig több mint 45 ezer szavazat érkezett, az online kampány és a közösségi oldal közel 300 ezer embert ért el. A közönségdíjat idén mindkét kategóriában Jánoshida, illetve a település Szent Norbert Idősek Klubja nyerte el. A díjátadó ünnepségnek otthont adó Vác tavaly megnyerte a rangos elismerést, és idén is birtokosa lett a kerékpárosbarát település címnek. (MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.26
Vendég: Pócsik László a QJMOTOR magyarországi importőre ..
2026.02.26
Két hét alatt 248 gyorshajtót mértek be a X. kerületben - írja a police.hu.     ..
2026.02.26
Nem csalás, nem ámítás. Hazánk egyik legkedveltebb személyautójából elvetemült hegyiverseny gépet....
2026.02.26
A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált jelentése szerint a csoport árbevétele 2025-ben 54,2....
2026.02.26
Az év végével megszűnik az ingyenes parkolás zöld rendszámmal Budapesten. Ez több bevételt hoz....
2026.02.26
A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független....
2026.02.26
Történelmi mennyiségű meghibásodásról számoltak be az autótulajdonosok a JD Power idei....
2026.02.26
Február 28-án újra fénybe borul Debrecen belvárosa: a lampionok, tűzzsonglőrök és oroszlántáncosok....
2026.02.26
A Corvinus a napokban csatlakozott a QS felsőoktatási értékelő szervezet kezdeményezéséhez, a....
2026.02.26
Az autósok többsége drámaian alábecsüli a saját havi költségeit – miközben egyre többen halasztanak....