2017.02.03.

Végigmentem a Deák tértől a Szabadság hídig, és megnéztem, hogy a kerékpárosok hogyan tudnak közlekedni ezen a kb. 2 kilométeres szakaszon.

2017.01.28.

Az első képhez kapcsolódó kérdésem, vajon a kép bal oldalán látható, 1,5 m-nél keskenyebb, hol az úttesttel egymagasságú, hol kissé kiemelkedő, lépcsőkkel és fatörzzsel tarkított felület a KRESZ szempontjából járda-e?

2017.01.15.

2017-től egy jelentős, és több apró módosítás történt a honi gépjárművezető képzésben.

2017.01.01.

Én magam általában védeni szoktam mindazokat, akik a közutak éber őreinek tartják magukat, és mindig is tiltakoztam az ellen, hogy csak a bírságbeszedés lenne fontos. Azonban most egy kicsit én is meginogtam ebbéli hitemben, amikor felkerestem Újpesten az Árpád út és Istvántelki út találkozását...

2016.12.26.

Óbudán, a felújított Bécsi út az amfiteátrumtól a Margit hídig kétszer egy sávos, de ezeken a sávokon közlekedik a villamos is. A megállóknál záróvonal van a sávok között, másutt többnyire szaggatott vonal. Azt kérdezném, hogy személyautót előzhetek a szembejövő sávban, a villamossínen?...

2016.11.14.

Iskola közelében lakom, az unokáim is oda járnak. Iskolaidőben érthetőnek és betartandónak érzem a 30 km-es sebességkorlátozó táblát. A nyári iskolai szünetben nem érzem indokoltnak, mint ahogy szombat-vasárnap illetve hét közben éjszaka sem. Van arra lehetőség, esetleg hivatkozási példa hogy...

2016.10.11.

Útkarbantartást végzők sebességkorlátozó táblát raknak ki, de feloldó tábla nincs sehol. Engedelmeskednem kell-e egyáltalán a jelzésnek? És ha igen, akkor meddig tart a hatálya?

2016.08.26.

A 76-os főút 8,4 km szelvényében este 17,30-kor 70 km/o-val poroszkáltunk Zalaegerszeg felé. A baloldalon lévő vasúti töltés felől/ről egy 2-300 kg-os hatalmas szarvas bika ugrott a kocsi elé, úgy kb. 2 m-re. Fékezés, de az ütközés elkerülhetetlen, ha már ez van, legalább ne (első-hátsó lábas...

2016.08.02.

Érdekes levelet kaptam a napokban.

2016.05.25.

Kérdezzük meg bármelyik férfit és a válasz ugyanaz lesz - „Természetesen a férfiak”. Minden férfi tudja, hogy a férfiléte a legjobb felszereltség ahhoz, hogy egy két tonnás autót terelgessen akár az utakon, akár a városi forgalomban, mint ahogy minden séf tudja, hogy a szuflé mikor van kész....

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....