2017.08.16.

A hétéves, Öt Kontinens Útjain elnevezésű projekt keretében a Toyota fejlesztőmérnökei bejárják a világot, hogy valós körülmények között vezetve, és a helyi felhasználók tapasztalatait meghallgatva fejleszthessék a jövő Toyotáit és Lexusait.

2017.08.12.

A két cég kísérleti projektet indított útjára Japánban, amelynek célja a hidrogén, mint abszolút zöld energiahordozó felhasználásának gyakorlati felhasználása és népszerűsítése az áruszállításban és az egyéb felhasználási területeken.

2017.08.04.

A vártnál jobb lett a cég eredménye a június 30-án véget ért három hónapban a pénteken közzétett gyorsjelentés szerint; a japán autógyártó a gyengébb jenre hivatkozva 16 százalékkal emelte a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó eredmény prognózisát.

2017.07.22.

A Toyota 2016-ban az USA-ban 1540 szabadalmat jegyeztetett be – többet, mint a többi autógyártó összesen. Ez derül ki a közelmúltban megjelent listából, melyen a háromszáz legtöbb szabadalmat bejelentő cég és szervezet szerepel. 

2017.05.30.

A világ leginnovatívabbnak tartott autógyártója, a környezetbarát Lexus prémium márkát is jegyző, a társadalmi felelősségvállalás területén élen járó Toyota mini autósiskolát nyit a 2017-es Nemzetközi Tokiói Játékkiállításon. A vállalat célja, hogy már kiskorukban megismertesse a gyermekeket a...

2017.05.20.

A Toyota Sports 800-nak óriási jelentősége van a japán mobilitás és motorizáció történetében – ez volt az első, a Toyota Motor Corporation által sorozatban gyártott sportautó.

2016.02.04.

A Hágában megtartott „zéró emissziós” rendezvényen a holland nemzeti hidrogén platform képviselői ismertették az ország hidrogén infrastruktúrájának további fejlesztésére vonatkozó elképzeléseiket. Sharon Dijksma, Hollandia infrastruktúráért és környezetvédelemért felelős minisztere két...

2015.05.13.

A Toyota Motor Corporation és a Mazda Motor Corporation a mai napon mindkét fél számára előnyös, hosszú távú megállapodást kötött. Ennek eredményeképpen a két vállalat erőforrásai, termékei és technológiái jobban hasznosulnak, így az együttműködés keretében érdekesebb autók épülnek majd, melyek...

2014.11.08.

A TOYOTA október végén hirdette ki Környezetvédelmi Támogatási Programjának kedvezményezettjeit. Mindössze két európai pályázat szerepel a szerencsés 21-ben és az egyik magyar! A támogatás odaítélésével a WWF Magyarország tiszatarjáni ártéri élőhely védelmi mintaprojektjének közel egy évtizedes...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....