megállapodás

A Mazda technológiai megállapodást kötött a Toyotával

2015.05.13.

A Toyota Motor Corporation és a Mazda Motor Corporation a mai napon mindkét fél számára előnyös, hosszú távú megállapodást kötött. Ennek eredményeképpen a két vállalat erőforrásai, termékei és technológiái jobban hasznosulnak, így az együttműködés keretében érdekesebb autók épülnek majd, melyek kiszolgálják a világszerte mind bonyolultabb elvárásokkal rendelkező vásárlókat.

Bizottság jön létre a közös erősségek és a közösen hasznosítható területek feltérképezésére – ezek körébe biztosan beletartoznak majd a környezetet kevésbé terhelő technikai és biztonsági megoldások.

Masamichi Kogai, a Mazda elnök-vezérigazgatója

„A SKYACTIV technológia és a „KODO – A mozgás lelke” formanyelv bizonyította, hogy a Mazda élen jár az autógyártásban, miközben hű marad gyökereihez. Ebben az értelemben a Mazda és a Toyota hasonlóan gondolkodik: egyre jobb autókat szeretne építeni. Örömömre szolgál, hogy a két vállalat hasonló vízión osztozik; nem tudok csodásabbat elképzelni, minthogy együtt mutatjuk meg a világnak, hogy az autózás második 100 éve nem kevésbé lesz érdekes, mint az első” – kommentálta a megegyezést Akio Toyoda, a Toyota elnök-vezérigazgatója.

„A Toyota megmutatta, mennyire felelősségteljesen reagál az autókkal és azok jövőbeni gyártásával kapcsolatos globális környezetterhelésre. Mélyen tisztelem a Toyota fejlesztési munkáját, mellyel a vállalat megfelel hagyományainak és hatást gyakorol környezetére. Nem csoda, hogy nagy megbecsülés övezi ezért. Remélem, hogy együttműködésünk eredményeként az autóink még értékesebbek lesznek vásárlóink szemében, miközben Hirosima még híresebb lesz autógyártásáról.” – mondta Masamichi Kogai, a Mazda elnök-vezérigazgatója.

(Balról) Akio Toyoda, a Toyota elnök-vezérigazgatója, mellette Masamichi Kogai, a Mazda elnök-vezérigazgatója

A Toyota és a Mazda együttműködése nem új keletű; hiszen a Mazda licensz-szerződés keretében használhatja a Toyota hibrid technológiáit, valamint a Mazda kisautókat gyárt a Toyotának mexikói gyárában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..