2017.10.08.

Egy beszélgetés erejéig elhagyjuk a benzingőzös sztratoszférát. A légkörön túli utazásunk alkalmával Dr. Pacher Tibor lesz a kapitányunk, aki a magyar Holdjáró azaz a Puli Space program honi elindítója.

2017.09.23.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) OSIRIS-REx, aszteroidakutató űrszondája péntek délután megközelítette a Földet, és sikeresen kihasználta a bolygó gravitációját arra, hogy a Bennu kisbolygó felé vezető pályára "katapultálja" magát - közölte a NASA.

2017.09.12.

- A Szaturnusz kutatására küldött Cassini űrszonda végrehajtotta azt a pályamódosítást, mely a végső, megsemmisítő "nagy ugrás" felé irányította - írta a BBC hírportálja.

2017.08.15.

. A Voyager-1 az első olyan ember építette szerkezet, amely elhagyta a Naprendszert és átlépett a csillagközi térbe. A Voyager-1 jelenleg csaknem 13 milliárd mérföldre, testvére körülbelül 11 milliárd mérföldre jár a Földtől.

2017.06.14.

- Sikeresen felbocsátották a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból szerdán a Progressz MSZ-06 típusú orosz teherszállító űrhajót, fedélzetén a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységének szánt mintegy 2,4 tonna utánpótlással - közölte az orosz űrrepülés-ellenőrző központ (CUP).

2017.06.05.

- India minden korábbinál erősebb, ember űrbe juttatására képes rakétát próbált ki hétfőn sikeresen. Az ország űrkutatási ügynökségének közlése szerint a Szriharikota űrközpontból indított, Mk III típusú rakéta egy 3136 kilogrammos távközlési műholdat állított pályára.

2017.06.05.

A hétvégén felbocsájtották a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Falcon 9-es hordozórakétáját a hozzá kapcsolt Dragon ember nélküli teherszállítót – a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásra hétfőn sikeresen megérkező jármű csaknem háromtonnányi rakományt szállít.

2017.05.16.

- Egy évvel elhalasztották egy új amerikai űreszköz 2018-ra tervezett Hold-kerülését - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). 23 milliárd dollárt fognak elkölteni a rakétára, az űrkapszulára, a kilövési helyszínre és a kiegészítő rendszerekre.

2017.05.15.

- A történelmi jelentőségű Rosetta űrmissziónak szentel kiállítást a Hesseni Tartományi Múzeum. A Rosetta - Europas Kometenjäger (Rosetta - Európa üstökösvadásza) című kiállításon öt hónapon át lesz látható többek között a Rosetta űrszonda, a Philae minilabor, a 67P/Csurjumov-Geraszimenko...

2017.04.26.

Titokzatos hatszög a Szaturnusz északi féltekéjén, a gyűrűk szerkezetének meglepő új részletei, leszállás a Titan holdra, az élet lehetősége az Enceladus holdon – egyebek mellett ezeket köszönhetjük a Cassini szondának és a Huygens leszállóegységnek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....