2018.10.23.

Sokszor sejlik fel bennem ez a gondolat, amikor egy 200-300 kilométeres utazás során legalább kétszer, vagy inkább háromszor kerülök olyan közlekedési szituációba, ami pontosan kimeríti a dynomen helyzet lényegét. Az persze, hogy ezeket sikerül elkerülni, sokszor csak azon múlik, hogy manapság...

2018.09.21.

Az autóipar valószínűleg a világ összes országában - legalábbis Magyarországon mindenképpen – egy „belterjes” terület. A régóta az iparban dolgozók ismerik egymást, a volt kollégák mindenhol ott vannak és ha manapság egy fiatal be akar kerülni ebbe a...

2018.09.13.

Sorozatunk mostani részében fiatal szülőként keresünk autót kicsi, vagy nagy család számára, ahol a gyerekek miatt a biztonság is főszerepbe kerül, emellett a...

2018.08.28.

Helsinki lakosai számára 2016-ban megváltozott a közlekedés egy applikációnak köszönhetően. Ahogy a Netflix megváltoztatja a film- és sorozatfogyasztási szokásainkat, a MaaS (Mobility as a Service) úgy alakítja át a közlekedést. Egyelőre még gyerekcipőben jár a...

2018.08.15.

Fiatalok, autóvásárlás. Ezekkel a témákkal gyakran találkozhatunk utánpótlás rovatunkban. De mivel bízom benne, hogy cikkeinket örökfiatalok is olvassák az ifjabb generáció mellett, így jöjjön most egy izgalmas szemezgetés: mert mi az, ami leköti a benzinvérű kiskamaszok gondolatait,...

2018.08.04.

Miért nem váltok erősebb motorra, mint a jelenlegi? Mert tisztában vagyok azzal, hogy képes lennék vele bizonyos esetekben úgy közlekedni, hogy ha kívülről látnám magam, akkor azt ugyanúgy elítélném, mint azokat, akik az ezres sportmotorokkal vívnak utcai harcot nap mint nap közútjainkon...

2018.07.25.

A festői helyszíneken megrendezett közlekedésbiztonsági feladatok teljesítése után végül Vas megyében a Fehér családnál teljesít majd szolgálatot a főnyeremény, a hófehér Skoda Rapid.

 

2018.07.23.

Fernando Alonso annak ellenére a Forma 1 egyik legnagyobb, sokak által a legjobb pilótának tartott sztárja, hogy utoljára 2013-ban sikerült futamot nyernie és a dobogón sem állt már 4 éve. Az ember, aki véget vetett a Schumacher korszaknak már nagyon fiatalon...

2018.07.13.

Talán az Forma 1 teljes történelmében nem volt még egy pilóta, akit akkora felhajtás övezett volna bemutatkozó szezonjában, mint Lewis Hamiltont. Első évében éppen csak lemaradt a világbajnoki címről, amit végül Kimi Raikönnen nyert meg 1 ponttal a brit újonc előtt. A sors azóta bőven kárpótolta...

2018.07.05.

Egyszer mindenki volt fiatal, húszas éveik elején pedig a mai „szupergazdagok” sem mind engedhették meg maguknak, hogy a legdrágább autókat vásárolják meg maguknak. Egészen meglepő eredményre jutottunk, amikor arra voltunk kíváncsiak, bizonyos sportolók,...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.12
Idén számos szabályváltozás lépett hatályba a gépjárművezetők, az ingázók, az elektromos rollerek....
2026.01.11
Az autósok mezőnyében a svéd Mattias Ekström nyerte a Dakar-rali vasárnapi, hetedik szakaszát, és....
2026.01.11
Január első „rendes” hetében körbeautóztuk és végigfotóztuk a BYD Szegeden épülő autógyárát,....
2026.01.11
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Amikor mindent elfed a hó és te....
2026.01.11
Gondolhatnánk, hogy az oldalablakokon lévő pöttyös pontok dekorációs célt szolgálnak, de nem. A....
2026.01.11
2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő....
2026.01.11
A „nem láttam” továbbra is az egyik leggyakoribb oka a kerékpárosokat és gyalogosokat érintő közúti....
2026.01.11
Mindössze 200 darabot fognak gyártani a Toyota elnökének versenyzői álnevét viselő Morizo RR-ből,....
2026.01.11
Jelenleg is, másodfokú, narancs riasztás van érvényben hófúvás veszélye miatt az északnyugati....
2026.01.11
Ezzel a Németországban készülő új autók egynegyedét a müncheni központú vállalatcsoport állítja elő....