1950 óta a Főtaxi gyakorlatilag nem jutott új autóhoz. 1955-ben történt némi változás, augusztusban 57 korszerű Pobeda kocsi érkezett, majd novemberben bemutatkozott a testvértípus, a lengyel Warszawa is. A következő másfél évtizedben ez utóbbi típus lett a meghatározó a Főtaxinál.

Lovas Dezső számolt be az első Warszawa megérkezéséről: október 16-án reggel hét órakor a karosszériaműhelyben, kockadíszes ruhájában készen állt a JA 910 rendszámú Warszawa gépkocsi. „Az utolsó szépészeti műveleteket végezték el rajta a gondos kezek, mint egy család a nagylány első bálja előtt. Még egyszer körülnézik, gyönyörködnek benne…minden rendben van. A „próbaidő” letelte után száz testvérét várjuk szeretettel”.

A két új típus megjelenése minőségi változást hozott a taxizásban, ugyanis a Pobedába és a Warsawába már beépítették az utastéri fűtőberendezést is, ezáltal használatuk lényegesen kényelmesebb volt télen. Nem csoda, hogy versengés indult, kit osszanak be rájuk.

Minden évben október közepén-végén osztották ki a sofőrbundákat. Javításra és tisztításra évente 40 000 forintot költöttek (1949-ben 35 000 forintért vásároltak egy új Skodát!), ezért felhívták a gépkocsivezetők figyelmét, hogy mindenki kímélje a ruhadarabot. Ha megázott, fogason való szárítását javasolták, s hogy hetente legalább egyszer keféljék át. Külön felhívták a sofőrök figyelmét, hogy javítás, defekt esetén ne a bundában feküdjenek a kocsi alá.

Decemberben Horváth János főmérnök beszámolt a taxiórák átalakításáról. Az addigi I.-es díjszabásnál az alapdíj 1000 méternél 4,50 Ft volt, minden további 500 méternél pedig 1,20 Ft. Az átalakítás után az óra alapdíja 820 méternél 4 Ft, minden további 410 méternél pedig 1 Ft-ot tett ki. Az átállítás következtében a viteldíj egy-két fillér eltéréssel azonos volt a régivel. A várakozási díjat is egész forintban számolta a készülék; az első 5 perc 1, majd miden további 2 és fél perc 1 Ft lett, korábban 6 percnél 1,2 Ft és 3 percenként 1,2 Ft volt. A készülék az átalakítással a korábbi 99 helyett, már 999 forintig tudott számolni. A II.-es díjszabás a hatóság által jóváhagyott 15 százalékkal magasabban, ugyancsak kerek összegben számolta a viteldíjat.

A vállalat először 1955. április 1-től 1956. március 31-ig tartó érvénnyel kötött dolgozóival kollektív szerződést.
A megállapodás nagyrészt az alkalmazottak vállalásait sorolta fel, kezdve az igazgatóval. A függelékben – I−VIII. közötti kategóriákban – részletesen szabályozták a munkások bértarifáját.

Az elsőbe tartoztak a darabbéres dolgozók és az időbérben foglalkoztatottak, a másodikba a gépkocsi- és gépi karbantartó munkások, és azok a gépkocsi-karbantartók, akik számára prémium nem volt kitűzhető. A nyolc kategóriában 2,61−5,31 forint közötti órabéreket fizettek.

A gépkocsivezetők bértarifái:

A taxisokat prémium illette meg: napi 150−220 forintos bevétel után nyolc, e felett 12 százalék. A gyermekes anyák segélyt kaptak, az első gyerek után 700, a továbbiak után 600 forintot. A családi pótlék egy gyerek után 30, kettő után 75, három után 180, négy után 260, öt után 350, hat gyermek esetén 450 forint volt. 1956. május utolsó napjaiban kapta meg a vállalat az első Wartburgot, ezzel a típussal valószínűleg a korábbi kisebb autókat szerették volna leváltani. Mariházi Zoltán és Farkas Gábor használta először az új kocsit, amelyet lelkesen dicsértek, hiszen június végére már 12 000 kilométernél is többet futottak vele hiba nélkül. A következő év február elején újabb 25 Wartburggal, június elején 10 Pobedával, szeptember elején újabb 20 Wartburggal, október elején és november végén pedig 20-20 Warsawával tudták a gépkocsiparkot megújítani. Az 1956 első félévében forgalomban lévő gépkocsik száma így 1957 első félévére 525-ről 634-re emelkedett, ami sajnálatosan nem csak a megtett kilométerek növekedésében, hanem a rohamosan romló baleseti statisztikákban is megmutatkozott.

A baleseti statisztika valószínűleg nem csak a Főtaxinál romlott, ugyanis a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium 49/1958-as rendeletével igyekezett újra életet lehelni az 1953-ban megindított Vezess baleset nélkül! mozgalomba, egyben bevezetve a Balesetmentes közlekedés-plakettet.

A III. fokozat eléréséhez 200 000, a II. fokozathoz 300 000, az I. fokozathoz pedig 400 000 kilométer igazolása kellett úgy, hogy a sofőrnek saját hibájából eredő balesete nem volt, ezer forintnál nagyobb kárt nem okozott, és rendelkezett az I. Ellenőrző lappal. Az elbírálásnál az 1954. január 1-je után teljesített kilométereket vették figyelembe.