Nissan

11,06 milliárd dollár a Nissan márkaértéke

2016.10.12.

– Ötödik éve szerepel a világ legértékesebb márkanevei között a Nissan az Interbrand globális márkaarculati tanácsadócég „Best Global Brands” tanulmánya alapján összeállított, rangos elismerést jelentő listán. Az idei év is előrelépést hozott a Nissannak, miután tavalyi 49. helyezése után idén a lista 43. helyére került. A tanulmány szerint emellett a Nissan márkaértéke már meghaladja a 11 milliárd dollárt. A cég egyben a negyedik leggyorsabban növekvő márka az idei listán.

- A márkaerő növelése az elmúlt öt év során központi szerepet kapott a cég minden tevékenységében, és nagyon biztató, hogy erőfeszítéseink évről évre visszaigazolást nyernek ezen a tekintélyes márkarangsoron keresztül is  – mondta el Roel de Vries, a Nissan marketingért és márkastratégiáért felelős alelnöke. „A tény, hogy a Nissan továbbra is a leggyorsabban növekvő autóipari márka maradt, még inkább megerősíti, hogy a termékeink mögött álló filozófia és a jövőre vonatkozó elképzeléseink vásárlóink megelégedésére szolgálnak.”


Az újabb elismerés mindemellett tükrözi a Nissan azon erőfeszítéseit is, hogy a márka folyamatosan erősödő láthatósága az erőteljes üzleti teljesítmény egyik hajtóereje is legyen. A Nissannak egyebek mellett a biztonságosabb, fenntarthatóbb, de egyben élménydúsabb vezetést ígérő Intelligens Mobilitás jövőképének ismertetésével sikerült lényegesen proaktívabb módon fokoznia a márkanév vonzerejét. Az elmúlt év során a Nissan a márka ismertségét több, kiemelt nyilvánosságot biztosító szponzori megállapodással is erősítette, a 2016-os riói olimpiától az UEFA Bajnokok Ligájáig.

Az Interbrand tanulmánya a márkarangsorban való előrelépés hátterében álló tényezők közül külön kiemelte egyebek mellett a következőket:

    - a digitális platformok és technológiák stratégiailag átgondolt használatával megvalósított, a márkaismertség növelését célzó hosszú távú vízió;
    - a járművek hálózatba kapcsolására és a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére irányuló partnerségi megállapodások olyan iparági szereplőkkel, mint a Microsoft;
    - olyan innovatív új modellek kifejlesztése, mint a ProPilot technológiával felszerelt Serena vagy a GT-R NISMO;
    - a Nissan vevőelégedettség iránti erős elkötelezettsége; valamint
    - a Nissan sikeres kísérlete a márkaarculat modern, újszerű megjelenítésére a Tokió Ginza negyedében nemrégiben megnyitott Nissan Crossing bemutatóteremmel.


A „Best Global Brands” az Interbrand évente publikált jelentése a világ legértékesebb kereskedelmi márkáiról. Az Interbrand módszere a vállalatot mint vagyontárgyat érintő beruházásokat és menedzsmentdöntéseket vizsgálja, figyelembe véve a pénzügyi teljesítményt, a márka vásárlási döntési folyamatokban betöltött szerepét, illetve erősségét.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....
2026.06.29
Az idei Goodwood Festival of Speed témája a „The Rivals – Epic Racing Duels” (Riválisok – Legendás....
2026.06.29
No, meg nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltési sebességet, arról nem is beszélve, hogy már....
2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....
2026.06.28
A Mazda a Le Mans Classic 2026 keretében ismét pályára küldi a legendás Mazda 787B versenyautót,....