mozdony

115 új villamos mozdonyt vesz a MÁV-Start

2022.04.13.

Lezárult a 115 új villamos mozdony beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás, az előzetes becsült értéknél olcsóbb ajánlattal a Siemens Mobility Kft. és a Siemens Mobility Austria GmbH közösen nyert - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szerdán Budapesten.

A keretszerződés aláírásakor Palkovics László kiemelte: a 200 kilométer/órás sebességre is alkalmas mozdonyokat az IC szolgáltatás megújítására és az IC+ bővítésére használják majd fel. - A keretmegállapodás alapján még idén megszülethetnek a szállítási szerződések, a beszerzésben érkező első mozdonyok 2024-ben állhatnak forgalomba - közölte.

Fotók: MTI/Illyés Tibor

A miniszter elmondta: a kormány a következő években mintegy kétezer milliárd forintot szán a vasúti gördülőállomány megújítására. Emlékeztetett, hogy a hazai utasok már most számos újdonsággal találkozhatnak, ha vonatra szállnak. A 600 ülőhelyes, emeletes motorvonatok négy elővárosi vonalon közlekednek, tavaly az idegenforgalmi főszezonban a Balatonnál is megjelentek, és idén is erre számíthatnak az utazók. December óta már a Tatabányára, Győrbe, Debrecenbe és Nyíregyházára tartók is használhatják a kocsikat - ismertette.

A gyártó vállalása szerint az év végére szállítják le a teljes, 40 darabos flottát, így hamarosan a budapesti elővárosi forgalomban a még villamosításra váró lajosmizsei vonal kivételével mindenhol korszerű motorvonatok közlekednek majd - mondta a miniszter.

Palkovics László hangsúlyozta: a hazai gazdaság jövője magyar, high-tech és zöld, a MÁV ennek megfelelve maga fejlesztette és gyártja IC+ járműcsaládját. A mintegy 40 milliárd forintból elkészülő első 90 IC+ jármű több mint 50 százalékos hazai beszállítói aránnyal készül, és a jövőben ezt szeretnék növelni.

A gyártás 250 embernek biztosít munkát a vasúttársaságnál, és még többnek közvetve. A magyar kocsi közel harmadával olcsóbb a piacon elérhető, hasonló tulajdonságokkal bíró járműveknél - tette hozzá a miniszter.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: több százmilliárd forint értékben vannak folyamatban vasúti pályarekonstrukciók, amelyek már több mint 500 kilométer hosszú szakaszon teszik lehetővé, hogy 160 kilométer/órás sebességgel közlekedjenek a vonatok, de ehhez egyebek mellett megfelelő mozdonyok is szükségesek - mutatott rá. Az új mozdonyok vontatják majd a Szolnokon gyártott IC+ kocsikat is - tette hozzá.

Az elnök-vezérigazgató közölte: több mint 400 IC+ kocsi gyártásával teljesen megújul a távolsági vasúti szolgáltatás, gyorsabb, megbízhatóbb és kényelmesebb lesz a hazai vasúti utazás.

Keresztes Péter, a MÁV-Start vezérigazgatója a többi között kitért arra: mivel az új villamos mozdonyok 200 kilométer/órás sebességre is alkalmasak, ezért a nemzetközi közlekedésben is számítanak rájuk. Mint mondta, a mozdonyok kisebb energiafelhasználásukkal hozzájárulnak a közlekedés zöldítéséhez.

Ludvig László, a Siemens Mobility Kft. ügyvezető igazgatója ismertette: ezek a Vectronok 10 országban rendelkeznek majd üzembehelyezési engedéllyel. A mozdony számos funkciója számítógépesen támogatott. A fenntarthatósági szempontok érvényesülnek a gyártás, az üzemeltetés és az újrahasznosítás fázisában is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....