útfelújítási program

1200 kilométernél tart az idei útfelújítási program

2021.10.28.

Az elmúlt évtizedben országosan hatezer kilométernyi útszakasz újult meg, az idén pedig ezer kilométer felújítását tervezték, de már több mint 1200 kilométeren eljutottak legalább a munkakezdésig - fogalmazott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön a Komárom-Esztergom megyei Bajnán tartott sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás elmondta: országszerte több mint 300 szakaszon, közel 640 kilométeren befejeződtek a felújítási munkálatok, 184 szakaszon mintegy 630 kilométeren pedig még zajlanak a beavatkozások. A felújítások összértéke több mint 220 milliárd forint - írja az MTI.

Az érintett útszakaszok több mint négyötöde a Magyar falu program keretében újul meg az éves ráfordítás több mint feléből - fűzte hozzá.

Az államtitkár közölte: az útfejlesztések célja az, hogy minden megyei jogú várost négysávos úton lehessen megközelíteni, az autópályák és az autóutak elvezessenek az országhatárig, a kiemelt gazdasági térségek, technológiai és ipari központok elérhetősége javuljon, és minden településről fél órán belül elérhető legyen egy gyorsforgalmi út.

Mint mondta, az országos felújításokhoz hasonlóan Komárom-Esztergom megyében is jelentős felújítások történnek. Zsámbék és Bajna, valamint Nyergesújfalu és Bajna között az útburkolat cseréjére és kiegészítő munkálatokra több mint félmilliárd forintot ítélt meg a kormány.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: nagyon fontos cél a közlekedés biztonságossá tétele, a kritikus szakaszok korrigálása.

Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az elmúlt évtizedben a társaságnál jelentős műszaki fejlesztés zajlott, mintegy 40 milliárd forintból egyebek mellett teherautókat, gépláncokat, aszfaltmarókat vásároltak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....