támogató

1500 óvodás karácsonyát tették szó szerint mesésebbé a Generali dolgozói

2022.12.16.

Mesékre nemcsak gyermekként, de felnőttként is hatalmas szükségünk van. Talán elsőre meglepően hangzik, de kevés jobb dolog van annál, mintha csak pillanatokra is, de beléphetünk a mesék birodalmába, és előcsalogathatjuk gyermeki énünket. Idén a Generali dolgozói 1500 óvodás karácsonyát tették szebbé a közösség és a mese erejével, és a saját bőrükön tapasztalhatták meg, mire is képes a mesélés.

Kapni jó dolog, de adni még sokkal jobb – és bár az év minden időszakában fontos lenne odafigyelni a körülöttünk élőkre, mégis, a karácsony az az ünnep, amikor előtérbe kerül az, hogy szeretnénk meglepni egymást, és jót cselekedni. Ám ezt egyáltalán nem csak tárgyakkal tehetjük meg: az élmények, az együtt töltött idő a legértékesebb dolgok, amiket adhatunk. A kisgyermekek szívéhez pedig mi más is lehetne a legrövidebb, és egyben legszebb út, mint a mese – az összebújás, egymás közelsége, a kedvenc történetek felolvasása. Emellett a jó mese nem csak szórakoztat, de inspirál, fejleszt, tanít, kinyitja a világot a kicsik számára.

E gondolatmenet hajtotta 2022-ben a Generali a Biztonságért Alapítvány The Human Safety Net programját, akik a Blum programmal összefogva idén a mesélés örömét ajándékozták 1500, köztük jelentős számú hátrányos helyzetű családból érkező óvodásnak. Az önkéntesek ellátogathattak 10 hazai óvodába, ahol nem csak az ajándékokat adhatták át – melyek természetesen mesét is tartalmaztak –, de maguk is részt vehettek a „Blumos” foglalkozásokon, és megtapasztalhatták, milyen egy délelőtt erejéig gyermeknek lenni a mesék birodalmában. Ezek a foglalkozások egy adott mese köré épülnek, ám nem a hagyományos módon: a mese kontextusában az összművészet elemeivel, a drámajáték, a zeneterápia, a kreatív gyermektánc, a vizuális művészetek módszerein keresztül feldolgozzák a mese legfontosabb üzeneteit. Ezzel a módszerrel a gyerekek hatalmas szabadságot kapnak, kibontakoztathatják a bennük rejlő kreativitást, megmutathatják érzelmeiket, miközben nem csak az óvónők, de otthon a szülők is részesei lesznek ennek a varázslatnak.

„Mérhetetlenül büszke vagyok az óvónőinkre, akik olyan mélységeket érintenek a Blum lehetőségével, ami tényleg varázslatos. Amellett, hogy a gyermekek is rajonganak a történetmesélés ilyen formájáért, az óvónők is rengeteg élménnyel gazdagodnak, a program által sokkal jobban megismerik saját magukat, fejlődik az önismeretük, és felszínre kerülnek az érzelmek is. Szabadságot ad nekünk a mindennapokban: a gyerekeket elvarázsolja az egész lényege, nekünk pedig végtelen lehetőségek tárházát hozza el ez a hozzáállás” – meséli a hajdúszoboszlói óvodavezető, Nagy Marianna Maya.

„Hiszem, hogy a mesei jelenlét mágikus erejével csodálatos találkozások, megtartó közösségek születhetnek” – teszi hozzá Bácskai Márta, a Blum Program megálmodója.

Az idei évben a programhoz Pokorny Lia színésznő is csatlakozott, akit magával ragadott a kezdeményezés alapötlete: az, hogy a mese mi mindenre lehet gyógyír. A Blum hetek során a színésznő személyesen is ellátogatott két óvodába, ahol a Blum program csapatával és a Generali önkénteseivel lepték meg a kicsiket, és természetesen a mese sem maradhatott el.

„A Generalinál hiszünk abban, hogy bármilyen nehézséget is hoz az élet, egymásban, a közösségünkben megtalálhatjuk azt az erőt, amiből merítkezve meg tudunk küzdeni a kihívásokkal. Idén erre építkezve, a The Human Safety Net alapítványi programunkkal ezért támogattuk a Blum programot abban, hogy egy mesén keresztül elvigye ezt az üzenetet az óvodás korú gyerekeknek, és felhívja a figyelmet a közös mesélés fontosságára. A Generali önkéntesei 1500 mesecsomagot állítottak össze, és adtak át a gyerekeknek az ország 10 óvodájában, hogy magukkal vigyék a közös mesélés örömét” – teszi hozzá Földi-Tamás Ildikó, a Generali The Human Safety Net programjának vezetője.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....