autóeladások

1998 óta júliusban kelt el a legkevesebb új autó Nagy-Britanniában

2021.08.10.

Nagy-Britanniában 29,5 százalékkal, 1998 óta a legalacsonyabb szintre csökkent az eladott új autók száma az idén júliusban részben amiatt, hogy visszavetette a termelést az autóipart globálisan érintő chiphiány, alább hagyott az emberek vásárlási kedve, és még mindig nem nyitott ki az összes autókereskedő.

A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) azt közölte, hogy idén júliusban 123 ezer 296 új autót értékesítettek, 29,5 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál és 22,3 százalékkal kevesebbet az elmúlt egy évtized júliusi átlagához képest.

A koronavírus-járvány megfékezését célzó, tavaly március végén életbe léptetett korlátozó rendelkezések alapján az autókereskedéseknek is zárva kellett tartaniuk, és csak júniustól nyithattak ki azok, amelyeknek megfelelő méretű szabadtéri bemutatóterük van.

Az SMMT 1 millió 830 ezerről "mintegy 1 millió 820 ezerre" csökkentette az új autók idei eladásával kapcsolatos várakozását. Nagy-Britanniában tavaly 1 millió 630 ezer új autót adtak el, ami 29,4 százalékos csökkenés a megelőző évhez képest, és a legnagyobb esés 1943 óta.

Európa második legnagyobb autópiacán a 2016-os csúcs után tavaly már a negyedik egymást követő évben csökkent az új autók értékesítése. 2016-ban még 2 millió 690 ezer új autót vásároltak Nagy-Britanniában.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....