nyugat-magyarországi autóutak

200 milliárd forintból épülhet gyorsforgalmi autóút Nyugat-Magyarországon

2025.01.25.

Szombathely és Körmend, valamint Szombathely és Kőszeg között vagy autópálya, vagy négysávos autóút létesül.

200 milliárd forintnyi forrásból épülhet meg az évtized végéig egy 40 kilométer hosszúságú négysávos gyorsforgalmi autóút vagy autópálya Szombathely és Körmend, valamint Szombathely és Kőszeg között - közölte csütörtökön Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki Szombathely ellenzéki polgármesterével Nemény Andrással (Éljen Szombathely!) közösen tartott sajtótájékoztatót a városházán.

Lázár János elmondta: a kivitelezési tervek - amelyek ötmilliárd forintba kerülnek - idén december végéig elkészülnek, az engedélyezési terv és a környezetvédelmi engedélyek pedig már eddig is rendelkezésre álltak, az építéshez szükséges területek megszerzésére az idén ötszázmillió forint, jövőre pedig 1,5 milliárd forintot állami forrást biztosítanak.

Az igazi feladat az autópálya-építés 200 milliárd forintos költségének előteremtése lesz, de "van ötletük", és a kormány elkötelezett az építés mellett - mondta.

Hozzátette: a kormányzat nem zárkózik el attól sem, hogy a várost elkerülő út nyugati szakasza - amely szintén nagyberuházás - valamiféle kooperációban, együttműködésben valósuljon meg, hiszen a majdani M87-es út első három szombathelyi kilométere részben az elkerülő út, részben az M87-es autópálya része, ami Kőszeg irányába visz.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....