befektetés

2013-ban 1,2 milliárd euró magyarországi befektetésről született döntés

2013.12.16.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) közreműködésével 2013-ban összesen 1,2 milliárd euró magyarországi befektetésről született pozitív döntés 35 projekt esetében - mondta Berényi János, a HITA december 1-jén kinevezett elnöke a hivatal évértékelő sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) közreműködésével 2013-ban összesen 1,2 milliárd euró magyarországi befektetésről született pozitív döntés 35 projekt esetében - mondta Berényi János, a HITA december 1-jén kinevezett elnöke a hivatal évértékelő sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.

Hozzátette: a hivatal hatékonyságát mutatja, hogy az 1,2 milliárd euró magyarországi befektetés 133-szorosa a költségvetésüknek, e projektek megvalósítása 7 ezer új munkahelyet hoz létre, és visszajelzések alapján a kkv-k a HITA közreműködésével 420 millió euró exporttöbbletet valósítanak meg egy éven belül.

Berényi János kiemelte: a HITA a versenyképes, munkaalapú gazdaság, a foglalkoztatás bővítése érdekében működik, a befektetés-ösztönzés mellett a kis- és középvállalkozások exportban betöltött arányának növelésére, külpiaci pozíciójuk erősítésére  törekszik.

Bödőcs Róbert, a HITA üzletfejlesztési és befektetés-ösztönzési elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy a tavalyi 700 millió euró magyarországi befektetési döntéshez képest jelentős növekedés az idei 1,2 milliárd euró. A hivatal iránti bizalmat jelzi a japán Takata gyakorlata, amely nem alkalmazott tanácsadó céget, csak a HITA-val dolgozott együtt a befektetési döntés meghozatala előtt - tette hozzá.

Bödőcs Róbert jelezte, hogy a kkv-k exporttevékenységét nemcsak kiutaztatással segítik, hanem Magyarországra is meghívnak olyan külföldi üzletembereket, akik együttműködhetnek magyar cégekkel. A HITA látókörébe mintegy 4 ezer exportra képes hazai kkv került, akiket információval, tudásátadással erősítenek - mondta.

Bilek Péter, a HITA kormányzati kapcsolatokért felelős elnökhelyettese elmondta: 2013-ban 67 nemzetközi programot valósítottak meg, köztük üzletember-találkozókat. Ezek kétharmada a keleti nyitásban érdekelt országokhoz kötődött.

A HITA tájékoztatása szerint az idén meghirdetett kereskedelemfejlesztési pályázaton 350 cég 400 millió forint értékben nyert támogatást exportjának erősítéséhez.

Kérdésre válaszolva Bödőcs Róbert elmondta, hogy a 35 pozitív döntéssel zárult befektetésből 18 új beruházás, 17 pedig már itt lévő cég újabb fejlesztése. A projektek több ágazatot érintenek, kiemelkedik a járműipar, erősödik az élelmiszeripar és egyre több a szolgáltatóközponthoz kötődő fejlesztés.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
Pár éve még nagyon távolinak tűnt a nagyobb energiasűrűségű szilárdtest akkumulátorok bevezetése,....
2026.02.25
Kevés értékesebb erény van az autóiparban a következetes megbízhatóságnál. A Toyota 2025-ben immár....
2026.02.25
Február 3-án a Lamborghini Kairóban hivatalosan is megnyitotta új szalonját, ahol luxusmárkáit....
2026.02.25
Tavaszi karbantartás miatt március 7-én és 8-án, valamint március 28-án és 29-én szünetelni fog a....
2026.02.25
Megújult formában várja a motorosokat 2026-ban a Honda egyre népszerűbb, folyamatosan fejlődő....
2026.02.25
A dohai Hamad Nemzetközi Repülőtér futópálya-felújítása miatt április közepétől június közepéig a....
2026.02.25
Az EU félidős jelentése előrelépést mutat – az ETSC szerint viszont a döntések iránya most dől el:....
2026.02.25
Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege,....
2026.02.25
A Bosch új funkciója kényelmesebbé teszi a fékezéseket. A technológia sima, rázkódásmentes....
2026.02.25
A hátunkon és a derekunkon túl más testrészünk komfortjáról is gondoskodna a Mercedes. ..