zalaegerszegi tesztpálya

2018 végére elkészül a zalaegerszegi tesztpálya első üteme

2018.06.20.

- Idén átadják a járműfejlesztőknek a Zalaegerszegen épülő autóipari tesztpályája első ütemét, a létesítmény kialakításával, amely Közép-Európában a legkorszerűbb, Magyarország megőrizheti pozícióját a járműipar piaci versenyében - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az európai uniós szakminiszterek összekapcsolt és autonóm járművekről szóló megbeszélésén kedden Göteborgban, a tárca által az MTI-nek eljutatott közlemény szerint.

A megbeszélésen az államtitkár hozzátette, a tesztpályának köszönhetően az ország bekapcsolódhat a kutatás-fejlesztés-innováció fősodrába, ráadásul mindez javíthatja az ország versenyképességét. Mosóczi László arról is beszámolt, hogy Magyarország, Ausztriával és Szlovéniával partnerségben, a Zalaegerszeg-Graz-Maribor térségében kialakítandó nemzetközi közúti tesztfolyosóval valós környezetben is segítheti a hálózatba kapcsolt és elektromos hajtású járművek fejlesztését.

A tárgyaláson az államtitkár a technológiaváltás kedvező hatásainál közölte, a személygépjárműveknél a biztonság, a közúti balesetek számának csökkentése, a dugók, torlódások megritkulásával az emberek időmegtakarítása a fő szempont. A közösségi közlekedésben az utasok kényelme és a járatok pontossága az elsődleges cél, a szállítmányozás területén pedig az idő- és költséghatékonyság. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kapcsolt járművek kevesebb üzemanyagot használnak fel, így mérséklődik a környezeti terhelés. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy még nincs megbízható megoldás az akár csak egyetlen autonóm járműből származó, óránként több terabyte mennyiségű adat továbbítására és feldolgozására.

Az államtitkár szerint magyar kutatók nagy erőkkel dolgoznak egy olyan közlekedési felhő létrehozásán, ahol ezeket a problémákat kezelni lehet. A közleményben felidézték, hogy az Európai Bizottság, a tagállamok és az iparág képviselői, a tavalyi amszterdami és frankfurti egyeztetések után, az idén Svédországban tartottak magas szintű találkozót az összekapcsolt és autonóm járművekről. A következő egyeztetésnek idén novemberben Bécs ad otthont.

Fotó: zaol.hu

Az ITM közölte, a Boston Consulting Group becslése szerint 2025-re a világszerte eladott járművek 20 százaléka automatizált lesz. Az új típusú mobilitás támogatja az Európai Unió ambícióját, hogy iparát erősebbé és versenyképesebbé tegye, új munkahelyeket teremtsen, és felpörgesse a gazdasági növekedést. Az autonóm és összekapcsolt járművek megélénkülő piacának köszönhetően az előrejelzések 620 milliárd eurós bevétel-növekedést prognosztizálnak a kontinens járműgyártása, és további 180 milliárd eurós többletet az európai elektronikai ipar számára a következő évtized derekára.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....