Genfi Autószalon

2023-ban visszatérhet a Genfi Autószalon

2022.04.22.

Immáron három Genfi Autószalont törölt el a koronavírus, azonban úgy tűnik, hogy jövőre visszatérhet Európa évkezdő, és egyben egyik legnagyobb autószalonja.

Már dátumot is közöltek hozzá: 2023 február 14 és 19 között rendezik meg Genf legendás Palexpo területén az autószalont, 2019 óta először. Maurice Turrettini, az autószalon elnöke elmondta: „Keményen dolgoztunk, hogy 2022-ben sikerüljön reaktiválni a Genfi Autószalont, de minden próbálkozásunk ellenére szembesülnünk kellett a valósággal és az adatokkal: a pandémia még mindig nem csengett le, és különösen nagy veszélyt jelentett volna egy olyan zárt tömegrendezvény számára, mint a Genfi Autószalon.”

Az utóbbi években nem sok autószalon nyitotta meg kapuit. A Las Vegas-i CES ugyan lement probléma nélkül, de az elsősorban technológiai kiállítás, mintsem autószalon, noha évről évre egyre több modell leleplezésére használták a gyártók, hiszen maga az autóipar is az okoseszközök felé fordult. A Genfi Autószalon viszont jövőre visszatérhet, sőt, egy amolyan spin-off eseményt is szánnának neki, az év egy másik szakaszában. Persze hol máshol, mint a Közel-Keleten, egészen pontosan Dohában, Katarban. Az első katari autószalon már 2023-ban megtörténhet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....