Tisza-híd

2024-re készülnek el a szegedi déli Tisza-híd engedélyes kiviteli tervei

2022.11.24.

A szegedi déli Tisza-híd engedélyes kiviteli tervei 2024 augusztusára készülnek el - közölte a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese a csongrád-csanádi megyeszékhelyen.

Nyul Zoltán, a beruházásról rendezett közmeghallgatáson azt mondta, a híd és a kapcsolódó utak tervezése összetett feladat, amely egyben fontos városfejlesztési projekt, hiszen a város közlekedésében meghatározó nagykörút befejezését is jelenti.

A szakember hangsúlyozta, a híd alépítményei úgy készülnek el, hogy később vasúti felszerkezettel is bővíthetők legyenek.

Takács Miklós, a tervező Főmterv Zrt. közlekedéstervezési igazgatója elmondta, a cégnek jövő márciusban kell benyújtania az engedélyezési tervdokumentációt bírálatra, augusztusig kell megszerezni az építési engedélyt, ezt követően készíthetik el a kiviteli terveket.

A becslések szerint 2050-ben naponta 30-35 ezer jármű halad majd át a hídon, jelentősen csökkentve ezzel a belváros forgalmi terhelését, és némi forgalmat átvéve a Bertalan hídtól is. Ezért a híd építéséhez a Petőfi Sándor sugárúttól a Szőregi útig tartó közútfejlesztési beruházás is kapcsolódik - közölte az igazgató.

A Bécsi körúton a jelenlegi kettő helyet négy haladósávot alakítanak ki jelzőlámpás csomópontokkal, és ahol az adottságok engedik, parkolókkal. Az úttest mellett 4,5-5 méteres zöldsáv marad, a 2,5-3 méter széles járdák mellett mindkét oldalon irányhelyes bicikliút is épülne, mivel a hídon intenzív kerékpáros-forgalommal számolnak - tudatta a szakember.

A szegedi oldalon a hídfőt úgy alakítják ki, hogy Újszegedről érkezve is elérhető legyen a vasútállomás. Az újszegedi oldal szabályozási terve jelenleg készül, ott két csomópont kialakításával számolnak, valamint azzal, hogy az újszegedi vasútállomást áthelyezik a Szőregi út mellé - mondta Takács Miklós.

Vígh Attila tervező kifejtette, a koncepció szerint többnyílású hídszerkezettel és két mederpillérrel rácsos közúti gerendahíd épülne, amely alkalmas gépjármű-, gyalogos és kerékpáros, valamint távlati tervként a vasúti forgalom kiszolgálására.

A szakember munkatársaival olyan, a látványt nem uraló, a környezetbe illeszkedő, egyedi hidat képzelt el, amely képét függőleges és vízszintes zöldfelületek határozzák meg. A híd két főtartója között fut majd a közúti forgalmat kiszolgáló 2x2 sáv, az északi oldal teraszán pedig a gyalogos és kerékpáros forgalom haladna.

A hídon közösségi tereket is kialakítanának, erre kiváló lehetőséget teremt, hogy az északi oldalról a teljes belváros belátható, ezért ezen az oldalon a főtartón futó sétánnyal egy 13 méteres magasságú kilátópontot is épülne - tudatta a tervező.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hihetetlen múzeumi történet. ..
2026.05.24
Többször elsiratták, pedig igazi versenyvér folyik ereiben, ahogy a legújabb modellben is. ..
2026.05.24
Több bejelentés is érkezett, hogy az autópályán horrorkaraván közlekedik. Az M35-ös sztrádán a....
2026.05.24
Lábbeli- és ruhamustra rendőri szemmel.    ..
2026.05.24
A dán játékgyártó Speed Champions sorozata a sportautó első generációjával bővül – a különleges....
2026.05.24
Folytatódik sorozatunk, ahol az idén húszéves modelleket gyűjtöm össze, hogy meséljek egy kicsit....
2026.05.24
A Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve május 20-án és 21-én a Budapesti Rendőr-....
2026.05.24
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.05.24
A Szolnoki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat....
2026.05.24
Budapest közlekedésbiztonsága volt a központi témája a BKK harmadik Balázs Mór Konferenciájának. A....