gokart

24 órás gokartversenyen indul Szabó Zsolt

2019.04.08.

Egy híres ex-F1 versenyző csapattársaként versenyzik Spanyolországban.

Élete első 24 órás versenyére készül Szabó Zsolt. Méghozzá nem is akármilyen körítéssel. Zsolti Felix Porteiro, Santiago Porteiro, Roberto Merhi triót erősíti majd a hétvégén megrendezésre kerülő spanyolországi 24 órás gokart versenyen.

Vajon hogyan került bele ebbe az illusztris társaságba? Milyen érzelmek kavarognak most benned?

Hatalmas meglepetés ért az elmúlt napon. Részt vehetsz Sevillában életed első 24 órás versenyén.

Hogyan jött ez a lehetőség?

Mondhatni váratlanul ért. A tavalyi évben párszor gokártoztunk együtt ezzel a társasággal. Minden alkalommal jókat csatáztunk, nagyon sokat tanítottak és segítettek nekem. Vasárnap este jött egy telefon, hogy megüresedett egy hely a csapatban és örülnének, ha indulnék velük. Magától értetődik, hogy kimondhatatlanul izgulok, hiszen ezen a szinten csak a győzelem jöhet szóba. Mindegyik csapattársam bajnok, így hatalmas felelősség van a vállamon, hogy ne lassítsam őket és megfeleljek a kihívásnak. Pénteken tesztelek a pályán. Szombaton délben rajtol el a futam, melyet vasárnap 12:00-kor intenek majd le.

Milyen elvárásokat állítasz magad elé?

Természetesen győzni szeretnénk. Ennek tudatában vágunk majd neki a hétvégének. Úgy gondolom, hogy ilyen csapatfelállással más eshetőség szóba sem jöhet. Innentől fogva az a terv, hogy minél gyorsabban elsajátítsam péntekre a pályát, és a tesztelés során a lehető legközelebb kerülhessek a csapattársaim adataihoz. Szeretnénk kiélvezni ezt az egyszeri alkalmat. Tulajdonképpen Ők azért indulnak, hogy edzésben tartsák magukat, éppen ahogyan én is, hiszen az a célom, hogy a 2019-es szezon második felére, illetve a 2020-as idényre minél jobb formában legyek.

A csatatársaid között van Roberto Merhi is. Milyen érzés, hogy egy volt Forma-1-es pilótával dolgozhatsz együtt?

Ez egy óriási lehetőség a tanulásra. Itt, most egy hajóban evezünk, így kicsit könnyebb lesz a folyamat, mintha egymás ellen mennénk. Amikor nyáron vívtunk egy barátságos csatát az is remekül telt. A köreim sem voltak annyival gyengébbek, mint ahogyan arra számítottam, szóval nagyon várom már, hogy ez az alakom mit tartogat a számunkra. Azért teljesen őszintén megmondom, egy kicsi drukk van bennem emiatt, hiszen mégis csak egy nagy pilótáról beszélünk.

További részletek: http://www.kartingsevilla.com/

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....